Bűnös
2005. június 30., Guczó · Hozzászólás
Ez meg a másik, amit nem értek itt Kínában. Illetve értem én, csak azt nem foghatom föl, miért nem akarnak túllépni rajta (mert tisztán akarat kérdése, úgy vélem).
Itt van ez a pasi, egy nagy multi CFO-ja. Okos, intelligens, de nagyon kínai (képes leülni pár száz yuanokon alkudozni, időt nem sajnálva, miközben a cégnek milliárdos a forgalma).
Két napja hisztizik, hogy valami botrányosan nem stimmel a levelezőrendszerükkel, mert SENKINEK (sic) nem tud levelet küldeni.
Nosza, hárman estünk neki a több száz megányi lognak – több város több szerverét kellett átbogarászni – plusz ráugrott a problémára az európai HQ is.
Kiderült, hogy mindenki (ő maga is) tud küldeni-fogadni levelet, a kérdéses időszakban több száz jött-ment gond nélkül. Kértem néhány példát, amit állítólag nem kaptak meg a HQ-ban: a fele gond nélkül elment, a másik felének sehol semmiféle nyoma nincs – miszerint soha el sem küldte azokat.
Egyetlen dolgot tudok feltételezni: valami fontos anyagot nem küldött el időben. Egy kínai ilyenkor nem tudja azt mondani, hogy bocs, hibáztam, hanem minden követ megmozgat, hogy valamilyen módon elmossa a felelősségét, megmagyarázza, másra hárítsa. Kerül amibe kerül (mármint a cégének – mert ezt az akciót vastagon ki fogjuk számlázni, az hétszentség).
Ennek persze ott van a másik oldala is: ha valaki hibázik, akkor nem az az első, hogy megpróbálnak megoldást találni és kiköszörülni valahogyan a csorbát (mármint a helyi menedzsment), hanem órákig megy a szardobálás, ujjal mutogatás, a bűnös megalázása, lehetőleg minél nyilvánosabban – nem csodálom hogy inkább takargatják a problémákat.
Pedig csak annyit kellene belátni, hogy mindenki hibázhat, beírjuk a fekete pontot, elkönyveltük, menjünk tovább. Ha összegyűlik három, a sarokba térdepeltetünk nyers rizsre, kikapcsoljuk a légkondidat; ha még egyet begyűjtesz, az ablakot is kinyitjuk és beeresztjük a szúnyogokat. Vagy valami.
Pocsékolnak. Időt, energiát, lelket.
Net
2005. június 27., Guczó · Hozzászólás
Érdekes dolgok kerülnek itt elő.
Elsőnek itt van ez:
]miszerint a CCTV mail-szervereinek "tom" és "jerry" a neve. Nesze neked nemzeti televíziózás.
Háromból egyszer sem
2005. június 26., Guczó · Hozzászólás
Blog-részlet:

Képrejtvény
2005. június 12., Guczó · Hozzászólás
Hol készülhetett a fénykép (azon túl, hogy Shanghaiban)?
Taxihívó-gomb
2005. június 12., Guczó · Hozzászólás
Hangzhouren zsákmánya
2005. június 12., Guczó · Hozzászólás
Veszer Zoli hozta nekünk még régebben, faluról:
(gy.k.: Tűzoltó utca 25.)
Egyre jobban érdekel hogy kik és milyen szempontok alapján döntik el, milyen filmeket kell kalózkiadni.
Halálos utak
2005. június 9., Guczó · Hozzászólás
Hocó találta az Economist-ban:
"Acquiring a driving licence is not difficult. Although a learner has to undergo 70 hours of training over two months, it is hard to fail the test. Ill-paid examiners are readily bribable, with the instructors acting as middlemen and taking their own cut. Many cars on city streets display notices saying "New driver, please look after me". The plea is in vain. The death rate on China’s roads is the highest in the world: 680 die and 45,000 are injured every day, according to the World Health Organisation, compared with around 115 deaths a day in far more motorised America."
Mindez persze Kínára vonatkozik.
Nem tudnak ezek semmit se. De legalábbis nem vezettek egy sort sem Kínában.
Megmondom a frankót.
Förszt ném
2005. június 9., Guczó · Hozzászólás
Az amerikaiak akkor is erőlködnek, ha nem lenne muszáj. Lehet hogy el kéne hinteni náluk, hogy külföldön nem PC ha first name-en szólítanak mindenkit.
