Shanghai Kurír

A régi lakásunknál a dzsabbák jó 99 százaléka ilyen semmirekellő, buta ám rendkívül határozott és kitartó sutyerák volt.
Kedvenc időtöltésük az volt, hogy vasárnap reggel fél hétkor fölcsengettek (és itt most ne egy civilizált, európai megkeresésre gondoljunk, hanem fél órás folyamatos csengőnyomásra, a második próbálkozástól ezt ajtódöngetéssel és üvöltözéssel kísérve), majd amikor kitápászkodtam az ajtóhoz, ilyen nagy fontosságú dolgokat mondtak bele a dagadt arcomba, hogy álljak már odébb az autóval, mert szerintük rossz helyen állok. Azaz nem állok senki útjában, nem toporzékol ott a szirénázó mentőautó, a tűzoltó, a gyilkossági helyszínelő, nem: a dzsabba-főnök szemmértéke szerint az úgy nem jó ahogy ott áll az autó.
Aztán következő szombat hajnalban megint jönnek, kopogtatnak, pajeszomnál fogva rángatnak le hogy csúnya fiú, hová parkoltál már megint, majd megállítanak egy hóttidegen autó előtt, aztán jabocs, valóban az nem a hármas épület 3C hanem a négyes.

Aztán volt vagy két eset arra is, amikor az épp esedékes irodaház parkolójában mintaszerű beállás után odajön a nagyfontosságú területi dzsabba és erősködik, hogy rosszul állok. Megnézem balról, megnézem jobbról, megnézem elölről, továbbra sem értem mi a baja.
Azt mondja nem jól állok. He? Nem jól állok. He? Hát nem látja? Nem seggel állt be hanem orral. Mindenki seggel áll be, ez így csúnya, az a szabály hogy orral nem állunk be. Forduljon meg.

Hát így. Zárjam be az ajtót, oltsam le a villanyt, kapcsoljam föl a villanyt, ne ide parkoljak, a másik ajtón menjek be ezen nem szabad, nem balról, nem arra, nem ma, zárja be, nyissa ki, álljon elé; ezek a dzsabbák mindig valami obskurus szabályt tarttatnak be velem, butasággal kevert felsőbbrendűségi (most majdnem azt írtam hogy tudattal, de ugyebár nem science-fiction novellát írok itt most).

Aztán most októberben átköltöztünk, a parkolási helyzet az előzőhöz képest teljes tragédia (ezt a lakótelepet is még akkor tervezték, amikor tízezer lakosra jutott egy autó - a 26 emeletes irodaházunkra is beterveztek 14 azaz tizennégy parkolóhelyet).
Hajtok be a kapun, jön a dzsabba, azzal a jól megszokott "hagyjbékén mitakarsz, NEM!" arccal és attitűddel tekerem le az ablakot - a fazon kedvesen elirányít, hogy ott jobbra hátul van még egy hely, arra menjek. Hm.
Aztán ezt így, minden nap. Amikor már nincs hely, akkor sajnálkozik erősen és átküld a szemközti szálloda parkolójába, ahol hasonlóan lelkes dzsabbák futnak előttem és beigazítanak a szabad helyre. Hm.

Aztán tegnap este tizenegy körül csörög a kaputelefon - az előző lakásunkban ez mindig valami rosszat jelentett, reflexből most is védekező terpeszben veszem föl. Menjek már le ha lehet, mert gond van az autóval. Na mondom, eddig tartott a mosolygós együttlét, most mutatják ki a foguk fehérét.
Lemegyek, mivammá - jaj ne haragudjak hogy ilyen későn, de itt van ez a taxis, megfogták mert látták hogy nekiment az autómnak és biztosan összekaristolta, menjünk nézzük meg, addig nem eresztik. Elmegyünk az egyik dzsabbával, világít a zseblámpával, jajgat nagyon amikor meglátja a meghúzott sárvédőt. Visszamegyünk, kiabálnak kicsit a befosott taxissal, aláíratnak vele mindenféle papirost, fölhívják a cégét, megátkozzák az autóját, megfenyegetik hogy lelövik a kutyáját, van ott minden, majd megköszönik a közreműködésemet (!) és jó éjszakát kívánnak.

Én nem tudom honnan szalajtották ezeket a faszikat. Vannak vagy tízen-tizenöten, de mind egyforma szupermen.