Presser Pici
Még mindig nem bírtam előhívni a képeket (újra kellett installáljam az itthoni gépet és a Photoshop nem fogadja el a licenszemet a mocsok, az Adobe supportja pedig valami hihetetlenül megközelíthetetlen), úgyhogy Alinától lopok képet ehhez a megkésett beszámolóhoz:

(előtérben PG és Alina, jobbról Szabi pózolna de nem sikerül neki)
Szóval itt volt nálunk Presser Pici életnagyságban, és volt olyan jó fej, hogy előre leszervezett a helyi népekkel házikoncertet Pekingben és Shanghaiban.
Azért lássuk be, ez meglehetősen világraszóló esemény volt itt számunkra.
Tamás és Dóla nagyon korrektül leszervezte az egészet, össze is jöttünk jó harmincan. Sajnos Pici nem zenélt túl sokat - egyrészt be volt rekedve, másrészt a helyi szakembereknek nem sikerült megküzdeniük a technika ördögeivel -, ellenben egészen éjféltájig ott volt velünk Pici.
Nekem szerencsém volt az előző nap délutánját vele és barátnőjével, Encivel tölteni, amikor elvittem őket egy környékbeli vízivárosba amit nemrégiben fedeztünk föl. Aránylag érdektelen hely - legalábbis a helyi turizmus szempontjából - úgyhogy békésen körüljárható, ráadásul van benne egy múzeummá alakított járási kommuna-központ eredeti állapotukat tükröző irodákkal, egy Mao-jelvény kiállítással, és a községet eredetileg teljesen behálózó bunker-rendszer maradványaival.
A zenéjén nőttem föl (a Loksi meghatározó élményem volt), jártam anno a Tabánba, a Nyugatiban a búcsúkoncert végén gombóc volt a torkomban, de nekem a színpadon valahogy soha nem működött. Zeneileg persze, de valahogy mindig távolinak tűnt, mint személyiség. Kottákba bújó, elvonult szakembernek képzeltem.
Először 1985 március 16-án* találkoztam vele közelebbről a MEN-en, ahová valamilyen számomra érthetetlen okból elhívták Somlóval egy közönségtalálkozóra. Ha jól emlékszem, Gödörnek hívták a kocsmát ahová más délutáni program híján begyürkőzött egy jelentős tömeg és különösebb moderáció nélkül egészen jó beszélgetés alakult ki, ami alatt viszont Presser arcán végig az a fajta kifejezés ült, mint aki épp egy tömegközlekedési balesetet élt át. Somló csacsogott és viccelődött, de Presser nem tudott oldódni. Aztán az volt a fénypont amikor átrongyolt a tömegen egy Ermak hátizsákos fazon (többször találkoztam vele a MEN folyamán, mindig azzal az Ermak hátizsákkal a hátán, utoljára a záró Európa Kiadó koncerten, amikor a színpad előtt törte a tömeget a csővázzal föl-alá pogózva) nekik szögezve a kérdést ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, hogy mit szólnak a feltörekvő punk-zenekarok ignorálásához (és itt elsorolt pár nevet, amikre nem emlékszem), amire Presser kifejtette hogy ők ellenségei mindenfajta agressziónak, akkor is ha az a színpadról jön, és borzasztóan komolynak tűnt.
Utána 1985 május 15. körül* a Népköztársaság úti kínai étteremben mellettünk vacsorázott Erdős doktorral és borzasztóan komolynak tűnt.
Aztán még láttam és hallottam vele interjúkat az elkövetkező években, és mindig borzasztóan komolynak tűnt.
Ehhez képest meg egy rendkívül közvetlen, természetes, jó humorú fazon, aki gördülékenyen anekdotázik megállás nélkül. Kifejezetten élvezetes társaság voltak Encivel.
* Ezekre a dátumokra csak azért emlékszem ilyen pontosan, mert valahogy mindig sorsdöntő eseményekhez kapcsolódtak. Zsúfoltak voltak azok a nyolcvanas évek.
Aztán ott van a Fagifor. Hetedikes lehettem, akkor kaptam az első hokikorcsolyámat (a nagybátyám gyártotta, nem műanyagból)), Debrecenben a csónakázó tó jegén estem-keltem, miközben a "Mindig magasabbra" szólt megállás nélkül (néha bereccsent a tű amikor áttették a lemez elejére), benne az "És jött a doktor", azzal a sorral hogy "..és belém töltött néhány csepp Fagifort", amit nem nagyon értettem, ebből kifolyólag különösebb jelentőséget tulajdonítottam neki. Ezután nem sokkal mentünk meglátogatni a rokonságot Balmazújvárosra, ahol a dédnagyapám polcán fölfedeztem egy üvegcsét, amin az állt feketén-fehéren, hogy "Fagifor". Ez nekem máig nem fér a fejembe.
Comments
Irigyellek benneteket. Jo tarsasag verodhetett ossze. PG-rol azt hittem, hogy mara mar csak egy tulsulyos az emlekeinek elo szemely. A kep ezt nagyon megcafolta. Jo borben van es lathatoan jo kedelye is volt. Meg tobb kep? Esetleg valami hangfoszlany ?
Miso
Posted by: Miso | November 27, 2006 4:50 AM