Shanghai Kurír

Nekiindultam fotóállványt vásárolni, mert a jelenlegi - amúgy kiváló - Manfrotto nehéznek és nehézkesen kezelhetőnek bizonyult őserdei körülmények között; legutóbb például Malajziában, amikor Redang szigetén áttúráztunk a túlpartra, majd' megszakadtam attól a két kiló plusztól. Na jó, nem azon múlott hanem inkább kilókon és éveken, de ha van rá lehetőség akkor könnyítsünk amin lehet, ugye.

Nekiindultam a szokásos fotósáruháznak a Dalien Lu környékén. Egy darabig csámborogtam a környéken, míg rájöttem, hogy az a nagy ledózerolt pusztaság valóban magába szippantotta azt a négy emeletes áruházat, amiben én három hónappal ezelőtt még gúvadt szemmel nézelődtem (legutóbb jól fölkészültem és sem hitelkártyát sem elegendő készpénzt nem vittem magammal, nehogy kísértésbe essek). Volt-nincs, de annyira, hogy még a helyét sem ismerni föl.

Sebaj, van ez így errefelé hogy az ember megebédel valahol, aztán vacsorára már sík terepet talál az étterem helyén - átmentem az vasútállomás melletti hasonló fotósbazárhoz, ahol még soha nem jártam ugyan, de vészhelyzetre be volt tartalékolva - fölállványozva, szétszedve, kibelezve.
Pánikba esve mentem haza, hogy nekem már sose lesz állványom.

A minap sikerült rábukkanni végre hogy hová költöztek ezek a kilakoltatott boltok: a Xing Guang Photographic Equipment City (星光摄影器材城) az észak-déli gaojia (Lu Ban Lu) és a Xie Tu Lu sarkán van.
Ráadásul a régi bolttal ellentétben - ami valahogy délután ötkot zárt - ez este kilencig nyitva van.

Amúgy végül nem vettem állványt magamnak karácsonyra, pedig végigbogarásztuk az egész épületet Ákossal. A boltok sokaságától függetlenül eléggé szegényes a választék - ahogy ez lenni szok az efféle kínai boltcentrumoknál, mindenki tutira megy és ugyanazt árulja, a ritka kivételelek pedig vagy marhaságot tartanak, vagy elszállt árakkal dolgoznak. Van például egy elég nagy üzlet ami kizárólag Kang Rinpoche márkájú fejeket árul - a büdös életben soha nem hallottam még a márkáról, valami kantoni cég, de aranyárban mérik.

Posted by Guczó at 10:54 PM | Permalink | Comments (7)

Délután 2-3 körül már elkezdünk főzni meg mozizni, lehet jönni bármikor.
Cím: Zhenning Lu - Wanhangdu Lu sarok, 5. épület, 20F

Metróval: 2. vonal, Jiangsu Lu megálló. A 4. kijáraton följönni és nyugat felé elmenni a Yuyuan Lu-n a Zhenning Lu-ig, ott balra, majd ahol kb. 150 méter múlva kiszélesedik az utca, a jobb kéz felé eső, kb. 28 emeletes épületekből álló lakótelepről van szó.
Taxival: a Wanhangdu Lu vagy a Wuding Lu felől kell jönni, a Zhenning Lu dél felé egyirányú.

Az 5. épület pontosan a kapuval szemben van.
Amennyiben segítségre van szükség, hívjatok a mobilomon: 13901637631

Posted by Guczó at 5:25 AM | Permalink | Comments (0)

A szomszédos kisboltban találtam a minap:

Én a népszerű vélekedéssel ellentétben nem tartom Kádár bosszújának a Mese sajtot (ellentétben a Pajtás újsággal és a takarékbélyeggel) bár az első néhány példányt valóban hányingerrel küszködve kellett letuszkolnom, ugyanúgy, ahogy az első kokakólákat és Túró Rudikat is, nem beszélve az egyedfejlődésem újabb, eddig beláthatatlan szakaszát nyitó Unicumról* - de aztán kifejezetten megkedveltem. Lássuk be: az ízvilága majdnem ott van mint egy rendesen megrágott Túró Rudinak, korrekt édes-savanyú, loncsos-lompos élmény.

A képen látható termék nyomába sem ér az igazi Mese sajtnak. Kezdjük ott hogy kenyérre tervezték ilyen kvázi-szeletelt szögletes kiszerelésben a szeletelt szögletes kenyér méretében, azaz fogyasztásra teljességgel alkalmatlan; ki látott már olyan kiskölyköt aki kenyérre kente a Mese sajtot ahelyett hogy az arcába tömte volna, önmagát és közvetlen környezetét barnásra ragacsozva? de pláne, mit lehet egy mesesajtos kenyér alá vagy fölé tenni a kenyérre, hacsak nem vagyunk a fúziós konyha hívei és vacsorára szilvalekváros homárt készítünk lecsós-spenótos mókuslábszárral?

Egyáltalán, ezeknek a műanyag sajtoknak mind van valami megfogalmazhatatlan mellékíze. Persze azzal kapcsolatban sincsenek illúzióim hogy az ömlesztett sajtok miből készülnek, de mintha annak idején nem érezte volna úgy az ember hogy egy vegyészlabort vesz a szájába.
Úgy szoktam tesztelni az ilyen gyanús termékeket hogy Misa macskát magára hagyom velük pár pillanatra. Ha belepiszkál, akkor van esély rá hogy fogyasztásra alkalmas - ezt a gyógymesesajtot fitymáló tekintettel körbejárta, csak a zacskóját nyalogatta meg kicsit (a tapasztalat azt mutatja hogy a friss műanyag az ő gandzsája).

Úgy nézem hogy megint megjelent otthon, legközelebb kipróbálom.
Hogy itt Kínában kire gondoltak célpiacként azt elgondolni sem tudom. A kínai ugye nem eszik sajtot (bár ezt most megdönteni látszik a legutóbbi élményem a pudongi Carrefour-ban, ahol a méretes sajt-gondola előtt többen is válogattak), ez a csokoládés variáció meg szerintem kifejezetten perverznek tűnhet.
Persze lehet hogy pont ez az üzleti modell.

________________
* ahogyan Jay Allen, a MovableType termékmenedzsere megmondta a frankót pár évvel ezelőtt, amikor még Budapesten nyomta az ipart:

I've singlehandedly raised the price of beer (my choice: Dreher Classic, a great lager) and had enough Unicum to actually make it taste good. It also cured my cough which was a surprising but much appreciated side-effect.

Posted by Guczó at 7:16 AM | Permalink | Comments (1)

Ezen most meglepődtem.
A társadalombiztosítási intézet oldalán a személyi igazolvány száma alapján kereshetünk rá a nálunk állást keresőkre, és ha az illető nem álllított be jelszót az adataira, azokat minden további nélkül elérjük, egy évre visszamenőleg. A tapasztalatok szerint nagyon kevesen védik le az adataikat.

Az oldal több szempontból is rendkívül hasznos.
Egyrészt a legutolsó befizetés dátumából láthatjuk hogy mióta nincs munkája az illetőnek, másrészt a befizetett összeg alapján jó közelítéssel megbecsülhetjük az előző fizetését.

Posted by Guczó at 6:18 PM | Permalink | Comments (0)

A múltkorival kapcsolatban azt hallottam a minap hogy igen messze voltam én a rekordtól: volt már rá eset hogy több év után került elő egy külföldi valahonnan az ország mélyéből hogy izé, menne haza, de kicsit lejártak a papírjai.
Hat éve.
Merthogy egy tibeti kolostorban volt.
Aztán ugyanúgy ahogy érkezett, felszívódott ismét, papirosok nélkül.

Egy hasonló elvonulóval én is találkoztam itt Shanghaiban pár évvel ezelőtt: egy dán gyerek volt ha jól emlékszem, csak ő nem hat évre hanem 3-4 hétre és nem kolostorba hanem a Fudan környéki kocsmákba vonult el papírok nélkül. Egy-két évvel később találkoztam vele, úgy tűnik nem toloncolták haza.

No, az én papírjaim mindenesetre elintéződtek.
Valami obskurus helyre kellett menni ügyintézni, ahonnan átküldtek a szomszéd épületbe - zárt ajtó, bent töksötét. Csöngetésre egy szakácsnő bújt elő (tíz-fél tizenegy lehetett) hogy kit keresünk. Betessékelt egy retkes irodába (tényleg, látott már valaki olyan hivatali irodát Kínában, ahol nem áll ujjnyi vastag por mindenen, csikkek itt-ott, szamárfüles papírok, repedt asztalüvegek, tealevéllel mintázva?) ahol küszködött rendesen a légkondi nem csak nem bírta tartani a tempót a tárva-nyitva álló ajtóval (tényleg, látott már valaki olyan hivatalt Kínában ahol nem az utcát hűtik-fűtik?).

Teljesen korrektek voltak, végül "csak" 3000 RMB-be fájt az egész ügy. No persze itt is van egy kis presztízsharc: elmondták vagy kétszer hogy csak itt Puxi-n ilyen jó fejek, odaát Pudongon bezzeg ötezer lenne. Közben klikkelgetett-pötyögtetett az intraneten: a nyitóoldalon nem bírta megállni a fejlesztő cég hogy ne ússzon föl-alá néhány gif meg ne pörögjön két-három flash. A pasi türelemmel kivárta hogy lejöjjön minden, majd beírta a jelszavát: 8 darab egyforma számjegy volt, van egy tippem melyik :)

Elképesztően gagyi az alkalmazás egyébként: kb. minden második mezőnél felugrott egy teljes képernyős ablak - így távolról nem tudtam megítélni hogy hiba- vagy csak figyelmeztető-üzenet volt, de tíz karakternél és egy gombnál nem volt több rajta. Aztán amikor kész volt minden, szépen kinyomtatta fröcsis nyomtatón (ami kissé meglepő elmaradottságot mutat a közlekedésrendészet infrastruktúrájához képest), majd elkezdtem aláírogatni. Minden lap tetején "Untitled document" az alján meg a tmp könyvtár..

Miután ezzel megvoltunk, előszedett egy A3-as alakú négypéldányos füzetet, és szép akkurátusan átvezette a kinyomtatott oldalak tartalmát erre, két példányban (ti. két darab A4-es oldal állt katonásan egymás mellett), majd minden - 7x4 azaz 28 - oldalra 4db pecsét került.
Ezekhez lettek csatolva a fentebb kinyomtatott papirosok valamint az útlevelem és egyéb papirosaim másolatai, aztán az egész MÉH-telep szép akkurátusan begyűrve egy fiók aljába.

(annyira régen volt már alkalmam így folyamatában végignézni egy hivatalnokot - ellentétben a pár évvel ezelőtti gyakorlattól - hogy muszáj volt megosszam az élményt :))

Aztán még igazolványképet is kellett csinálni - ez eléggé szürrealisztikus volt: az udvaron áll egy egészen szofisztikált automata (audiovizuális menü, válasszam ki a menün hogy mekkora képet kérek, hány példányban, színeset v. fekete-fehért, állítsam be a fejem a kör közepébe, beszámol hogy "akkor most exponálni fogok, 1-2-3", a három expozícióból válasszam ki a legjobbat, kész vagyunk köszönjük), mindez ömlő esőben, vízben tocsogva, nyakig kabátban dideregve, hülye testtartásban, hogy a piros körben maradjon az ábrázatom az anhui-i testmagasságra tervezett berendezésben - aztán vissza az irodába, ahol ebédidőben egy nő tartotta a frontot.
Egy feltűnően dekoratív (tippem szerint) filippinó csaj volt az egyetlen ügyfél előttem, épp azon méltatlankodott hogy miért csak egy hetes hosszabbítást kap a vízumára. Valószínűleg egy hosszasabb beszélgetés végét csíptem el: a hivatalnok csaj csak annyit mondott: "mert így döntöttem", aztán drámai csend, recseg a sornyomtató, "Itt írja alá".
(valószínűsítem hogy bárzenész vagy valami ilyesmi lehetett a csaj, akiknek mindig eléggé gázos papírjaik vannak)

Posted by Guczó at 7:40 PM | Permalink | Comments (0)

Tegnap este Ákossal és Alinával kiruccantunk a Brilliance West bevásárlóközpontba, a Decathlon boltjába - ez esik legközelebb ugye a belvároshoz.
Tízkor zárnak, már úgy tessékeltek ki bennünket a végén. A parkoló felé indulva azért az összes tízkor záró boltocska nyitva volt még, beleértve a Pretzels Plus-t is.

Ez itt az egyetlen kínai franchise-a az amerikai anyacégnek, ami hazájában is kicsi: összesen 22 üzletük van USA-szerte. Külföldön a Shanghai-i üzleten kívül csak Bukarestben vannak jelen, valamint Puerto Ricoban fognak még nyitni egyet hamarosan, legalábbis a website szerint.

Fele-fele arányban vannak az édes (van például M&M-es is, ijesztően néz ki) illetve inkább európai típusú (sajtos, szalonnás, stb.) perecek - mindenesetre ne a magyar ropogósra gondoljunk utóbbiak esetében sem, mind puha, vajas jellegű pékáru.
Ákosék fahéjasat vettek, én pedig gondoltam, megkóstolom a szalonnásat és a sajtosat. Meglepő módon zárás után negyedórával előszedték a nyersanyagokat és szépen legyártották a két darab perecet, tudniillik ez az üzleti modell: üvegfal mögött, a vendég szeme láttára, frissen. Ráadásul az anyagot nem csak rászórják, hanem elsősorban a tésztába töltik.

A közepes méretű perecek 7 RMB-be kerülnek, a nagyok 10-be. Van egy-két egyéb péksüteményük is (pl. vettem sima donutot, teljesen rendben van) de inkább perecből van választék.
Az édes pereceik nem tudom milyenek (Alina és Ákos nem panaszkodtak), de a szalonnás és a sajtos kiváló volt, bár süthették volna kicsit ropogósra. Javaslom kipróbálni ha arra jártok.

Posted by Guczó at 4:44 AM | Permalink | Comments (0)

Vessünk egy pillantást arra, hogyan fog kinézni Pudong belvárosa illetve milyen lesz Pudong látképe a túlpartról 5-10 év múlva.

A Nagy Sörnyitó elképesztő sebességgel halad az ég felé, pár hónap múlva meg is lesz. A maradék két-három feltűnőbb épületről én még nem hallottam konkrét hírt, lehet hogy azok is kisebb késéssel fognak elkészülni mint a Sörnyitó, aminek konkrétan jó tíz éve megcsinálták az alapozását, aztán múlt évig ennyiben is maradt a dolog.

Posted by Guczó at 5:19 AM | Permalink | Comments (0)

Már hiába is mondom hogy nem szándékos volt, az iroda népétől csak azt hallom vissza hogy bekerülök a Guiness rekordok könyvébe. Pedig ha nem terveztem volna hazamenni karácsonyra, még egy darabig nem derült volna ki hogy jó két hónapja lejárt a tartózkodási és a munkavállalási engedélyem.

Előbbit napi 500 RMB-vel számolják, amiből szép kis összeg jön ki - valami oknál fogva azonban a büntetés összege 5000 RMB-ben van maximálva, úgyhogy másfél hónapja költségmentesen vagyok illegális bevándorló Kínában.

Utoljára úgy tíz-tizenegy évvel ezelőtt esett meg velem hasonló csúfság, akkor szimpla adminisztrációs félreértések miatt. Kevesebb mint egy héttel lógtam túl a pecsétes határidőn, de akkoriban ez napi 700 RMB-ben lett volna, ami egy mozdulattal nincstelenné tett volna, így kapaszkodnom kellett de erősen. Egy komoly probléma volt csak, hogy addigra túszul ejtették az útlevelemet.

Azokban az ősidőkben még a Hankou Lu-n volt ez a bevándorlási és laowai-kotrolláló iroda egy régi villában, ahol minden engedély-hosszabbítás és egyéb ügyintézés legalább egy napos elfoglaltság volt, amit kizárólag személyesen lehetett intézni.

A mísz ügyintézők kapva kaptak az esetemen, összefutott a sok egyenruhás, aztán amikor kötöttem az ebet a karóhoz hogy márpedig én félreértés áldozata vagyok, akkor végül kijött egy civilruhás ám pöffeszkedő, főnöknek tűnő alak a hátsó irodákból, kiabált velem kicsit, vitatkoztunk egy-két órát, aztán RY valahogy kitárgyalta vele hogy jó, nem kell kifizetni azt a csillagászati összeget, de akkor most írjam alá ezt a megrovást - és az orrom alá nyomott egy több oldalas kínai papirost.
Mondom mi ez, tessék nekem lefordítani. Nem, írjam csak alá, kopogtatta Döbrögi a szép, jó centis kisujj-körmével a rubrikát. De nem. De igen. De nem.
Ezzel elvoltunk egy darabig, végül aztán behívott az irodájába (akkor már jó tucatnyian álltak körül bennünket, pláne az összes várakozó külföldi kíváncsian fülelt), és mintha mi sem történt volna az előző pár órában, teljesen normális hangon, szinte kedvesen elmondta még egyszer hogy még egyszer ne forduljon elő ilyen, vegyem föl a papirosaimat a pultnál, viszontlátásra.

Namost azóta legalább kétszer költözött ez a bizonyos iroda, de attól tartok, precízen karban lett tartva azóta is a dossziém. Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.

Egyébként meg pontosan ennek az egyszerűsödött ügymenetnek köszönhetem hogy sikerült túllépjek minden határt: az utóbbi 6-7 évben már be sem kellett menjek ezekbe a hivatalokba, csak annyi történt, hogy a titkárnőnk elkérte az útlevelemet meg a tartózkodási és munkavállalási engedélyemet, aztán egy-két nap múlva visszaadta - erre úgy két-három havonta egyébként is sor szokott kerülni ilyen-olyan ügyekből kifolyólag, úgyhogy sokszor észre sem vettem hogy meghosszabbítódott aminek meg kell.

No nem mintha visszasírnám a Hankou Lu korát.

Posted by Guczó at 11:59 PM | Permalink | Comments (0)

Az egyik Kultúrkommandózás során bukkantunk rá erre az új köztéri berendezésre Hankou egyik sikátorában - más kerületekben én még láttam. 1 RMB egy gumióvszer, nem kell a drága nyugati márkákért elcsattogni az éjjel-nappaliba ha úgy hozza a szükség, ráadásul reklámozza is az egészséges (nemi)életet, kiváló gondolat.

Elhelyeztük az érmét a résben, a doboz el is nyelte rendben.
Ezután pedig nem történt semmi.

Közelebbről megvizsgálva a berendezést több dolog is szemet ütött.
Először is, az egész egy papundekli doboz, hámló műanyag-tapétával bevonva. A nyílások kb. bicskával vannak kivágva rajta. Semmiféle drót (miszerint áramellátás) nem vezet bele.

Hm, mekkora üzlet - csaptunk homlokunkra -, kinek van annyi vér a pucájában hogy utána járjon a kudarcnak: 1 RMB nem akkora összeg hogy az ember telefonálgasson meg irodába járjon (a dobozon nincs föltüntetve hogy ki üzemelteti), de leginkább nem fogja megkockáztatni hogy több vadidegen előtt kiteregesse a kotonvásárlási szokásait.

Ebben is maradtunk, egészen addig, míg két-három sarokkal odébb nem talaláltunk még egy ilyen dobozt, aztán még egyet. Innentől kezdve zavaros nekem az egész. Mondjuk elcsesztük, ki kellett volna próbálni a többi dobozt is hogy megbizonyosodjunk, jól szervezett skandalumról van-e szó, vagy amatőr módon végrehajtott népnevelésről.
(utóbbira tippelnék, mivel a városi börtön egy sarokkal odébb van)

_______________________________________________

Update: falidobozokra fixálódtam az utóbbi napokban és máshol is találtam hasonló berendezést (nem ugyanolyat, de azonos funkciójút, azonosan igénytelen kiszerelésben), például itt két sarokkal odébb az irodánk melletti kis utcában. Úgy néz ki hogy elemes/akkumulátoros táplálású, a működő példányokon villog egy LED. Ilyenből eddig egyet láttam, úgyhogy működni látszik az üzleti modell...

Posted by Guczó at 7:35 PM | Permalink | Comments (3)

Yann Tiersen óriási sikert aratott tegnap a Shanghai Concert Hall-ban. Biztos emlékeztek az Amelie csodálatos élete c. filmre és annak filmzenéjére, mely picit minimalista, de valóban szépen megirt muzsika.
Egyszerű és teljes a maga egyszerűségében. Könnyed és tényleg megható.

Tudtam, hogy ez a zeneszerző most új kortárs szerzeményével fog közönséget megbabonázni, éppen ezért vigyáztam a sminkmennyiséggel, már vártam, hogy elérjen a romantika és az lelki állapot, amit csak az ilyen szép zongoramuzsika tud kiváltani belőlem. Csak nem esik messze a fájától a komponista, hat év ide-oda.

Életem egyik legkedvesebb délutánja is ezen album 4-es számhoz kötődik. Emlékszem, amikor egy nagy régi budai villa kertjében a másnapot hevertük ki barátaimmmal és ez a zene nagyban hozta azt a hangulatot, amit azóta is emleget mindenki a 'régi, szép idő' frázisban.
Igen, hát az a muzsika tényleg hangulat és mélyérzés varázsló.

Szóval én nekem hogy tetszett? Bőgtem. Fájt.
Az az érzés fogott el, amikor a szegedi JATE Klub zenekarokat válogat a SZIN-re vagy az egyetemi fesztiválra. És a tegnapi azokra hasonlitott nagyon, akiket az első 2 perc után letessékelnek a szinpadról, mert látszik, hogy valahogy még az a három akkord sem megy olyan nagyon.
Bimbódzó gitártehetségek, szivből jött dalok és fejrázás, sok fejrázás. Két akkord, sok-sok rif, unalmas basszuskiséret és még unalmasabb szöveg.

Én ugyan franciául nem tudok, de szerintem a tegnapi Yann Tiersen tökéletesen egyezést mutatott emlékeimmel az egyetemi, de inkább gimnazista éveimből.
Klasszikus rockzenekar felállás. Zongora nincs, még egy pici szinti se.
Az elején még azt reméltem, hogy kellemes Ginsberg hangulatot kapunk ettől a zenekartól, de aztán hamar rájöttem, hogy itt nem nagyon fog változni semmi. Se a G-dúr és utána a D és E, se semmi.
Tipikus blueskör. Unalmas dalok, a dallamok érthetetlenül egyszerűek és idegesitőek. Nagyon unalmas dalok.
Egyszer felkaptam a fejem, amikor a gitáros korszakalkotó cirkuszi mutatvánnyal állt elő. Egy dobverővel csalogatta elő a hangokat elektromos gitárjából, mint kíséret a Yann szóló hegedűkompozicójához. Ami egy nagyon gyenge Lajkó Félix utánzat se volt.
Tényleg azon gondolkoztam, hogy ezt ők se vehetik komolyan. De a közönség komolyan vette.

Aztán majdnem Amelie hangulat, amikor a zenedobozból Yan elővarázsol egy-két kellemes hangot. Ül a szinpadon, de valahogy az egésznek semmi hangulata nincs.
A kinaik hopp, körbevették a szinpadot és fotóztak, gyűjtötték a JPEG információt. Akkor nem birtam tovább, amikor a még azt a szép harmóniakört is rockpopra vették és kinevetették saját szerzeményüket a arranzsálással.

Amikor kint álltam az épület előtt, már nem voltam meglepődve , hogy még a kinaik - hangsúlyozom, nem tinédzser rockerek - kint várnak még, hátha bejutnak.
Értékzavarom támadt egy pillantra, hogy talán lemaradtam az új francia minimalista, rock-pop trendről és ezért nem értem én ezt és biztos elszoktam az alternativ zenei élettől. Ekkor én is megráztam a fejem csak nem függőleges irányba, mint ők ott a szinpadon, hanem vizszintes irányba. Nem tagadom meg magam. Én tényleg nagyon nyitott voltam 4 szám erejéig.

Arra is emlékszem, hogy a Rockklub ingyen volt, örültek azok a hajnali kolbászzabálók, hogy valaki rázza velük, amig ők riffelnek.
Én bőgtem, hogy 230RMB-t adtam ennek a csúnya bácsi kezébe. Nem értettem, hogy miért nem állnak fel az emberek azonnal? Hülyére vesznek minket ill. a kinai közönséget? De mint mondtam, óriási sikerük volt. Az emberek felállva tapsoltak és imádták a francia művészeket. Én ekkor egy nagy kérdőjellé változtam.

Az értékítéletem nagyon sokat változik, formálódik itt Kinában, sok mindent látok és hallok. De ezt már nem. Hogy ha ez odaillik a Shanghai Concert Hall-ba és a kinaik, az expatrióták, a művészektől a kazánkovácsig imádták, akkor a bejáratnál legalább egy zeneértővel akarok találkozni, aki megért és vízszintesen rázza a fejét.

Posted by VV at 4:48 PM | Permalink | Comments (0)

Ne feledjük!
Holnap (szombaton) a YY tíz éves születésnapi bulija.
Ha véletlenül nem férnénk be illetve nem találnánk egymást, hívjatok: 13901637631

Posted by Guczó at 12:12 AM | Permalink | Comments (0)