« Karácsony | Main | Taiqi 2007 »

Bót vót, mára pára

Nekiindultam fotóállványt vásárolni, mert a jelenlegi - amúgy kiváló - Manfrotto nehéznek és nehézkesen kezelhetőnek bizonyult őserdei körülmények között; legutóbb például Malajziában, amikor Redang szigetén áttúráztunk a túlpartra, majd' megszakadtam attól a két kiló plusztól. Na jó, nem azon múlott hanem inkább kilókon és éveken, de ha van rá lehetőség akkor könnyítsünk amin lehet, ugye.

Nekiindultam a szokásos fotósáruháznak a Dalien Lu környékén. Egy darabig csámborogtam a környéken, míg rájöttem, hogy az a nagy ledózerolt pusztaság valóban magába szippantotta azt a négy emeletes áruházat, amiben én három hónappal ezelőtt még gúvadt szemmel nézelődtem (legutóbb jól fölkészültem és sem hitelkártyát sem elegendő készpénzt nem vittem magammal, nehogy kísértésbe essek). Volt-nincs, de annyira, hogy még a helyét sem ismerni föl.

Sebaj, van ez így errefelé hogy az ember megebédel valahol, aztán vacsorára már sík terepet talál az étterem helyén - átmentem az vasútállomás melletti hasonló fotósbazárhoz, ahol még soha nem jártam ugyan, de vészhelyzetre be volt tartalékolva - fölállványozva, szétszedve, kibelezve.
Pánikba esve mentem haza, hogy nekem már sose lesz állványom.

A minap sikerült rábukkanni végre hogy hová költöztek ezek a kilakoltatott boltok: a Xing Guang Photographic Equipment City (星光摄影器材城) az észak-déli gaojia (Lu Ban Lu) és a Xie Tu Lu sarkán van.
Ráadásul a régi bolttal ellentétben - ami valahogy délután ötkot zárt - ez este kilencig nyitva van.

Amúgy végül nem vettem állványt magamnak karácsonyra, pedig végigbogarásztuk az egész épületet Ákossal. A boltok sokaságától függetlenül eléggé szegényes a választék - ahogy ez lenni szok az efféle kínai boltcentrumoknál, mindenki tutira megy és ugyanazt árulja, a ritka kivételelek pedig vagy marhaságot tartanak, vagy elszállt árakkal dolgoznak. Van például egy elég nagy üzlet ami kizárólag Kang Rinpoche márkájú fejeket árul - a büdös életben soha nem hallottam még a márkáról, valami kantoni cég, de aranyárban mérik.

Comments

Hallani én se hallottam korábban erről a Kang Rimpoche márkáról, de ma fél ház méretű hirdetéseit láttam Kantonban:
http://www.kaplarbalazs.com/hirkep/IMG_7846_tn.jpg
(képet nem lehet ide beszúrni?)

Mostmár tényleg kíváncsi vagyok erre a cégre.
Elvileg HTML-ben be tudsz rakni képet, de még nem próbáltam..

Azóta már csak este 7-ig van nyitva - jól megszívtuk Gergővel egy hete.

A Sheying zhi you c. kínai fotóslapban a Shanghai Zhaocai Hunsha Cheng szokott hirdeti, ha esetleg még nem ismeritek, egyszer érdemes lehet az ottani üzleteket is feltérképezni. A vasútállomás déli oldalánál van (Meiyuan Lu). 上海照材婚纱城 - 梅园路360号 A hirdetés szerint most nyilt egy komolyabb használt fotóscucc rész is.

Ez biztos?
Volt ott egy fotósáruház, de tavaly az is bezárt, kicsit előbb mint a Dalien Lu-n lévő.
Mindenesetre elmegyek megnézem mi a helyzet.

Az biztos, hogy - nyilván nem olcsó - egész oldalas hirdetésben hirdetik, így elsőre ne feltételezzük, hogy még nem nyitott ki újra.

Ha gondolod hívd fel őket, az alábbi telefonszámokat adták meg a hirdetésben:63549376, 51810968 (na, pl. ez a második számot se adhatták túl olcsón :-)).

Na megnéztem, valóban újra megnyílt a vasútállomás melletti áruház, a második-harmadik emeleten fotóscuccokkal.

Hozzászólás

(If you haven't left a comment here before, you may need to be approved by the site owner before your comment will appear. Until then, it won't appear on the entry. Thanks for waiting.)