Taiqi 2007
A minap futottam össze a lakótelep parkjában a mamival, aki éppen a déli taiqi-gyakorlatát végezte - nyakában és fülében egy iPod-dal.
Egyrészt elhűltem a mai Shanghai-i nyugdíjasok technológiai hogyishívjákján, másrészt viszont úgy néz ki hogy ezek szerint a haldoklás jelei kezdenek kiütközni a legstabilabb helyi közösségépítő erőn.
Amikor a Hongmei Lu-n laktunk, két stabil pont volt az életünkben: a reggeli torna és az esti össztánc. Tudniillik a földszinten laktunk, közvetlenül a lakótelep alakulótere mellett, ahol minden egyes reggel és minden egyes este uggyanarra a zenére ropták: reggel a legyezős és anélküli banyák a tornász-zenére, este meg az egész lakótelep a keringőre. Utáltam ám nagyon úgy ötvenedszerre, pláne amikor erre ébredtem hajnalok hajnalán, de valahogy beleivódott a hétköznapjaimba, és amikor elköltöztünk onnan, egy idő után elkezdett kifejezetten hiányozni a zsongás.
Aztán belakták a mamik az új lakótelepet is, és más zenével, de ugyanúgy fölébresztettek hajnalonta, amikor aztán ki lehetett nézni az ablakon és követni az élet folyását. Az esti keringőzés sajnos elmaradt, pedig az volt a legjobb.
Most a huszadik emeleten lakunk, még ha lenne is ilyen lakótelepi ÖTYE (Öreg Tyúkok Egyesülete, tm Kajtor Ágnes) ami nincs, nem jutna föl hozzánk. Ezen a szűkös yuppie-lakótelepen nincs is igazán alakulótér, sem kisbolt, sem semmiféle más infrastruktúra ahol a kiszuperált népesség esélyt kaphatna arra, amire elődeiknek mindig adtak teret.
Shanghaiban ahogy elnéztem, eddig mindig jó volt öregnek lenni: reggel (hajnalban) tornászni egyet a többiekkel, aztán sárkányt eregetni, madarat levegőztetni, összegyűlni sakkozni, este keringőzni, satöbbi - úgy tűnik hogy egyre szűkül ezeknek a kedves öregeknek a mozgástere, egyenes arányban azzal, ahogyan a város veszít a varázsából. Lassan ideje lenne elpályázni innen.