Shanghai Kurír

Maciek barátunk is ebbe a kategóriába esik. Bíró Pistin keresztül ismertük meg, amikor Tianjin után Shanghaiba költözött; előzetesen Pistivel járt egyetemre Pekingben, Wolf Csabi szobatársaként.

Maciek az első pár évet szívással töltötte itt Shanghaiban, konkrétan perbe is keveredett az egyik volt munkaadójával (amit pár év és pár ezer dollár ügyvédi költség után elveszített), aztán amikor saját céget nyitott, kilopták a kínai partnerei a segge alól, szóval egy merő vesztes volt igen sokáig. Aztán a hongkongi barátnőjével sikerült végre gatyába rázódnia. Kilenc éve ismerkedtek meg, most került sor rá hogy meggyűrűzzék egymást.

Egy rövid emailben hívott meg a szertartásra (konkrétan így), arra gondoltam hogy aláírják amit kell aztán iszunk egy sört. Aztán gyanús lett a dolog, amikor Hongkonba érkezve valami lengyel különítményre hivatkozva nem sikerült összefussunk három napon keresztül a szertartás előtt - az meg végképp, hogy amikor megkérdeztem Bézsét, hogy ugye nem öltönynyakkendős marháskodás lesz, megkaptam a magamét.

És valóban, ott volt a Maciek-família, a rokonság, egyebek, jó tíz-tizenöt lengyel; a menyasszony családjával és néhány baráttal együtt úgy húsz-huszonöt fős násznép. Ez nem tűnik soknak így elsőre, de ha kiszámoljuk, mennyi idő lefényképezkedni ezeknek az embereknek különféle variációjával a házasságkötő terem előtt, majd benn a váróban, majd a szertartás után, majd a vacsorán tortavágáskor, máris képet alkothatunk az egész projekt időigényéről.

A vacsora igen vicces volt. Nem tudom ez mennyire hagyományos Lengyelországban, de itt Maciek keresztanyja - aki egyébként pedagógus - kisebb félórás beszédet tartott Maciekünk hazai neveltetéséről (különös tekintettel az iskoláiról), életpályályáról (különös tekintettel az egyetemi éveiről, amelyre milyen jól fölkészítette őt a hazai oktatás), és az ifjú pár fényes jövőjéről. Ezzel nem is lett volna persze semmi baj, hiszen lengyelül hangzott el, hanem volt a vendégseregletben egy közutálatnak örvendő hülyegyerek, a szülők ősrégi barátainak fia, aki a szülők képviseletében jött el, és ez a briganti előre készült: lefordította a keresztmama beszédét angolra, majd azt elő is vezette.
A fazon az ENSZ-nél dolgozott, most valami egyetemen tanít - ebből kifolyólag valami fertelmesen kacifántos szöveget hozott ki. Mindezt pediglen olyan kappanhangon és annyira teátrálisan előadva, hogy amikor először megszólalt, kicsi híján megfulladtam az éppen hörbölés alatt álló bortól.

Ez a mocsok Maciek meg e mellé a fazon mellé ültetett, aki villa helyett 'cutlery'-t kért a pincérektől (akik aztán mindent hoztak neki csak villát nem) és mindenféle idétlen, arisztokratikus történettel próbált ámulatba ejteni amikor nem sikerült eléggé intenzíven semmit tennem.

A vacsora is érdekes volt: a menyasszony három (fiú)testvére éttermet üzemeltet, úgyhogy nem volt kecmec, az volt a menü aminek egy hongkongi esküvőn a menünek kell lennie. Abalone kétszer is (ez egy ilyen barnás, furcsa dolog, kurva drága), cápauszonyleves, ilyesmik - a lényeg az, hogy drága legyen és közepesen ehetetlen.

A vacsora után átvonultunk a Hard Rock Cafe-ba (amit úgy nézem megvettek az indiánok), ahol végre jóllaktak a lengyelek..