Négy sáv, négy kerék, egy agysejt
Vasárnap Nanjingba vettük az irányt - igazából egy hétfői míting miatt, de ugye szép kirándulóidő volt, miért is ne menjünk le kicsit körülnézni. Persze szombat reggelre terveztük az indulást, de így megy ez, öregember nem rakéta, ahogy a Kossuth laktanyában előszeretettel mondták volt centit vágó tiszteseink.
Úgy döntöttem hogy nem próbáljuk ki a Shanghai-Nanjing expresszt, ami állítólag a leggyorsabb vonat jelenleg Kínában (két óra alatt teszi meg a kb. 250 kilométert) hanem leautózunk, időt és költséget nem kímélve - az autópályadíj valami 120 RMB.
Annak idején - úgy tíz éve - a nanjingi autópálya volt az első jelentős fegyvertény a környék közlekedésének fejlesztésében. Azelőtt úttalan utakon, az otthoni négyes kicsit lerobbantabb változatán lehetett eljutni a környékbeli településekre, Nanjing jó félnapos túra volt. Ez hirtelen lerövidült három-négy órára tempótól függően, és olyan azodáig kalandosan megközelíthető helyek is normális idő alatt elérhetők lettek, mint Kunshan és Suzhou.
Aztán a kezdetben tükörsima, töküres pályát lassan betömték és szétjárták a teherautók, az eleinte félórás Shanghai-Kunshan út kezdett egy óra fölé kerülni, tengelyszakító gödrökkel tarkítva. Úgy másfél éve kezdtek bele a pálya teljes felújításába, egyúttal szélesítésébe: Shanghai határától kétszer négysávos lett az autópálya.
Hurrá, gondolhatnánk, de eddig sem azért dugult be az autópálya, mert keskeny lett volna, hanem azért, mert a kínai teherautósofőr általában ott halad, ahol sikerül. A személyautósofőr is, csak az egyrészt gyorsabban, másrészt könnyebb kikerülni.
Élesen emlékszem arra a svéd pasira, akit úgy két éve Wuxiba vittünk többedmagával. Míg ki nem értünk ka városból, be nem állt a szája, idióta történetekkel szórakoztatta a kínai kollégáit. Aztán amint kiértünk az autópályára és elkezdődött a cikázás a belső-külső sávok között, random indexelő és ezzel semmiféle korrelációt nem mutató sávváltási manővereket végző teherautókkal, egyszercsak nagy kuss lett hátul. Namondom mifene, csak nem bealudtak ilyen gyorsan? Hátranézek a tükörben - a kínai kollégák tényleg végtagjaikat szétvetve horpasztanak egymás hegyén-hátán, a svéd fazon viszont kikerekedett szemmel, kifehéredett ujjakkal markolja az ülést, és halálfélelem ül a tekintetében. Aztán jó negyedóra múlva rekedt hangon megszólal: "Hát..ezek..".
Naszóval négy sáv, vasárnap.
Tömve a pálya teherautókkal. Rogyásig.
Jelöljük a legbelső sávot egyessel, aztán jobbra haladva kettes satöbbi.
A teherautók alapvetően a hármas sávban haladnak. A négyesben szinte soha.
Ha látótávolságba (1-2km) kerül előttük egy sávjukban haladó teherautó, akkor irányjelzéssel vagy anélkül (inkább utóbbi) elkezdenek átsodródni egy sávval beljebb, azaz van egy ilyen srégen vonuló tandem-vonulata a rendszernek. Ez egyszerűbb esetekben kidominózható egy jobb szélső (négyes) sávba húzódással és a tandem jobbról előzésével.
A problémák akkor kezdődnek, ha két ilyen tandem összeér, mert ilyenkor teljességgel előreláthatatlan és betervezhetetlen mozgássorozat kezdődik, aminek az a vége, hogy hat-nyolc darab kurvanagy teherautó csalinkázik egyik sávból a másikba és vissza, négy sávot átfogva. Egymáshoz viszonyított sebességük mintegy két kilométer per óra, előttük semmi, mögöttük dudáló, szintén sávok között csalinkázó sutyerákok hada.
Aztán ha kicsit lazul a teherautózár, jönnek potenciális tömeggyilkos barátaink a személyautóikkal és megy a tülekedés százharminccal, de mintha csak Shanghai belvárosában lennénk, hússzal totyogva a dugóban.
Meg tudnám én ezt szokni, ha nem az életemmel játszanának ezek a vaddisznók.