De, dicsekvésképp mondom

Hamarosan megjelenik a “Culture Shock! Shanghai” c. könyv legújabb kiadása. Úgy alakult, hogy a könyvben szereplő összes fényképet én készítettem.

A bevezetőből:
“The knowledge that shaped this book could not have been accumulated without the experiences acquired with our family of circumstance, all China pioneers in their own right. This book is fondly attributed to each of them and honours the strong bond of lifetime friendship that is forged through shared experience.
From this group, two direct contributors to CultureShock! China are American Clancey Houston and Hungarian Attila Balogh. Clancey wrote the chapter on the history of China. A China scholar and well-regarded business advisor, Clancey’s knowledge of and passion for China shines through her writing.
Attila’s photos illuminate the book. His eye for the absurd, his sense of grace, his humour, and his compassion toward people, are all clear throughout the book.”

Azt sajnos nem sikerült keresztülvinni a kiadónál hogy Zolizoli szerepeljen a borítón, pedig Angie nagyon akarta:

Dajing Lu – Renmin Lu

Ezen a sarkon még soha nem jártam szerintem, de nem is ez az érdekes, hanem beljebb – egy fél Budapestnyi területet dózerolnak, még most érdemes elmenni egy kis régi-Shanghai fílingért és néhány szürreális pillanatért.
A dzsumbuj sűrejében van egy kolostor is, a környékén még épen maradt néhány utca ahol egyáltalán nem érezni hogy a város kellős közepén lenne az ember.

Nofoto

Tegnap a Plaza 66-ben volt dolgom, és már fenn az ügyfélnél, a 40. emeleten föltűnt hogy milyen jó kis felhők vannak a tiszta égen (azért ez sem normális, amilyen időjárás van mostanában), viszont annyira retkes volt fenn az ablak hogy nem tudtam fényképezni.
Leérek a földszintre, kimegyek az épület mellé, a parkolóhoz, és elkezdek fényképezgetni.

Egyszercsak hallom balról hogy valaki éktelenül üvöltözik. Ebben mondjuk nincsen semmi különös ott a belvárosban, viszont a hangjelenség egyre közeledett felém – gondoltam megnézem már mi lehet ez.

Tovább

Káderhelyzet

Csak hogy tartsam a frontot a munkaerőhelyzet bemutatása szempontjából:
Amíg otthon voltam, négyen mondtak föl – ezek közül kettő kicsit fájdalmas volt: az egyik a legrégebben nálunk dolgozó (és leglustább) mérnök, a másik a sales-es csaj aki szintén több éve volt nálunk.

Ezek is érdekes történetek amúgy.

Tovább

Hi-he-tet-len esemény a Zhenning Lun

Első utam volt a lifttel visszaérkezés után. Kicsit rossz kedvvel vágtam neki a kenyérvásárlásnak: ahhoz képest hogy milyen sokat voltam Magyarországon, nem sikerült elégszer jó kenyeret ennem, itt meg ugye olyan amilyen (már ha van), ahhoz is caplatnom kell egy csomót.

Megérkezem a földszintre, nyílik az ajtó, előtte egy anya a hat-hét éves forma lányával.
A kiscsaj persze rongyol be a liftbe amint kinyílik az ajtó, majd’ fellök. Már készítem a rosszalló tekintetemet és kezdeném balra fordítani a fejem a csóválgatáshoz, amikor az anyja vállon ragadja, visszahúzza, és elmagyarázza neki szép hosszasan hogy ejnye kislányom, nem szállunk be a liftbe amíg vannak benne, csak utána.

Nem hülyéskedek.