Shanghai Kurír

Hamarosan megjelenik a "Culture Shock! Shanghai" c. könyv legújabb kiadása. Úgy alakult, hogy a könyvben szereplő összes fényképet én készítettem.

A bevezetőből:
"The knowledge that shaped this book could not have been accumulated without the experiences acquired with our family of circumstance, all China pioneers in their own right. This book is fondly attributed to each of them and honours the strong bond of lifetime friendship that is forged through shared experience.
From this group, two direct contributors to CultureShock! China are American Clancey Houston and Hungarian Attila Balogh. Clancey wrote the chapter on the history of China. A China scholar and well-regarded business advisor, Clancey’s knowledge of and passion for China shines through her writing.
Attila’s photos illuminate the book. His eye for the absurd, his sense of grace, his humour, and his compassion toward people, are all clear throughout the book."

Azt sajnos nem sikerült keresztülvinni a kiadónál hogy Zolizoli szerepeljen a borítón, pedig Angie nagyon akarta:

Posted by Guczó at 6:21 AM | Permalink | Comments (1)

Ezen a sarkon még soha nem jártam szerintem, de nem is ez az érdekes, hanem beljebb - egy fél Budapestnyi területet dózerolnak, még most érdemes elmenni egy kis régi-Shanghai fílingért és néhány szürreális pillanatért.
A dzsumbuj sűrejében van egy kolostor is, a környékén még épen maradt néhány utca ahol egyáltalán nem érezni hogy a város kellős közepén lenne az ember.

Posted by Guczó at 8:50 AM | Permalink | Comments (3)

Tegnap a Plaza 66-ben volt dolgom, és már fenn az ügyfélnél, a 40. emeleten föltűnt hogy milyen jó kis felhők vannak a tiszta égen (azért ez sem normális, amilyen időjárás van mostanában), viszont annyira retkes volt fenn az ablak hogy nem tudtam fényképezni.
Leérek a földszintre, kimegyek az épület mellé, a parkolóhoz, és elkezdek fényképezgetni.

Egyszercsak hallom balról hogy valaki éktelenül üvöltözik. Ebben mondjuk nincsen semmi különös ott a belvárosban, viszont a hangjelenség egyre közeledett felém - gondoltam megnézem már mi lehet ez.

Hát fut felém egy parkolóőr úgy tizenhárom kilométerről, lengeti a karját hogy majd' leesik, és üvöltözi felém hogy "Nono, nonono!!", majd amikor észleli hogy felé nézek, eltáncolja hogy ne fényképezzek.
Na mondom ennek is elment az esze, biztosan sok büdöstofut evett a közelmúltban.

Aztán hirtelen eszembe jutott a jómúltkorában esett történet a Babyface bejáratánál, amikor a dzsabba kishíján kivette a gépet a kezemből, amikor az érdekes fényjelenségeket produkáló bejáratot fényképeztem a szomszédos járdáról, és akkor sem volt hajlandó befejezni a rángatást amikor közöltem vele hogy rendőrt hívok.

Miszerint ezek itt önhatalmúlag fényképezési tilalmat vezettek be, mert nagyfontosságú emberek fordulhatnak meg a parkolóban és hogy van az már hogy bármi jöttment lefényképezheti őket ahogy mittudomén. Mást ésszerű érvet nem bírok elképzelni.

Az afférnak végül úgy lett vége, hogy visszakiabáltam a dzsabbának (magyarul természetesen, mert mind érti ha megfelelő hangerőt alkalmazunk) hogy hülye vagy b+, hát nem a parkolót fényképezem - erre aztán előzékenyen visszaintegetett, hogy persze-persze, nyugodtan fényképezzem csak a hátteret.

Mindenesetre ha arra járok legközelebb, csak a parkolót fogom fényképezni, kíváncsi vagyok hogy mit csinál velem. Az utóbbi hetekben kissé érzékeny lettem az ilyen öntörvénykezésre, mióta meg akartak verni Budapesten a fasiszták fényképezésért.

Posted by Guczó at 5:02 AM | Permalink | Comments (1)

Csak hogy tartsam a frontot a munkaerőhelyzet bemutatása szempontjából:
Amíg otthon voltam, négyen mondtak föl - ezek közül kettő kicsit fájdalmas volt: az egyik a legrégebben nálunk dolgozó (és leglustább) mérnök, a másik a sales-es csaj aki szintén több éve volt nálunk.

Ezek is érdekes történetek amúgy.

A mérnök srác Hangzhouba ment dolgozni (hétvégenkétn jár haza a feleségéhez, aki kegyetlenül építi a srác karrierét) egy olyan céghez, aki a jelenlegi fizetésének háromszorosát ajánlotta. Ezt én sem utasítottam volna vissza a helyében, ámde.
A munkaköri leírásban (ami online elérhető úgyhogy vetettem rá egy pillantást) szereplő dolgoknak a feléhez egyáltalán nem ért, a maradék feléhez meg csak úgy hozzávetőleg. Ráadásul valami global support dologról van szó, miszerint a bank szervereit világszerte matatják innen távolról.
Mit ad Isten, másfél héttel a távozása után kap RY egy telefont az USA-ból, a srác új főnökétől, hogy alaposan lekáderezzék: mit csinált pontosan nálunk, mennyi ideig, hogyan. Kiderült persze hogy nagyobbat vetített magáról mint kellett volna.

A sales-es csaj pedig két héttel azután hogy beadta a fölmondását, meggondolta magát - amire RY (amúgy nagyon helyesen) azt mondta hogy aki bújt, bújt, aki nem, nem. Szegény lányt igazából már évek óta ki akarjuk rúgni, annyira szerény képességekkel bír, aztán csak azért tartottuk meg végül mindig, mert az IQ-hiányát kemény munkával balanszírozta. Most mellényúlt.

A harmadikkal nem sikerült találkozzak: hazautazásom utána napon kezdett és visszaérkezésem előtt két nappal mondott föl.

A negyediket sajnálom kicsit: egy most végzett designer csaj volt, kedveltem a stílusát és a munkáit. Két hét alatt beletanult a webdesignba, aztán végül azzal indokolta a távozását hogy nem ért ehhez és ő igazából a nyomtatott alkalmazott grafikára akar rámenni.

Aztán persze közben support-mérnök ügyben is volt valami változás, de az utóbbi pár hónapban akkora jövés-menés volt, hogy őszintén szólva a mérnökeink felét nem is tudom beazonosítani (név-arc), pláne némelyiknek a nevét sem tudom.

A közeli napokban fölveszünk úgy féltucat embert és ez akkor csak súlyosbodni fog. Szerintem azt fogom csinálni hogy lefényképezem az éppen aktuális munkaerőket és kiragasztom magam mellé a képeket, névvel ellátva.
Eléggé primitív megoldás, de talán hatékony. Legalábbis amíg nem kell hetente letépkedni a fényképeket és újat ragasztani a helyükre.

Posted by Guczó at 5:38 AM | Permalink | Comments (0)

Első utam volt a lifttel visszaérkezés után. Kicsit rossz kedvvel vágtam neki a kenyérvásárlásnak: ahhoz képest hogy milyen sokat voltam Magyarországon, nem sikerült elégszer jó kenyeret ennem, itt meg ugye olyan amilyen (már ha van), ahhoz is caplatnom kell egy csomót.

Megérkezem a földszintre, nyílik az ajtó, előtte egy anya a hat-hét éves forma lányával.
A kiscsaj persze rongyol be a liftbe amint kinyílik az ajtó, majd' fellök. Már készítem a rosszalló tekintetemet és kezdeném balra fordítani a fejem a csóválgatáshoz, amikor az anyja vállon ragadja, visszahúzza, és elmagyarázza neki szép hosszasan hogy ejnye kislányom, nem szállunk be a liftbe amíg vannak benne, csak utána.

Nem hülyéskedek.

Posted by Guczó at 10:09 AM | Permalink | Comments (1)