Shanghai Kurír

Három-négy hónapja jött hozzánk egy végzős egyetemista srác. Minden szempontból bevált: tanulékony, szereti amit csinál, a hozzáállásával sincs semmi baj, szeretik az ügyfelek.
A múlt héten lediplomázott végre, ennek örömére mondtuk neki hogy akkor ideje végleges munkaszerződést kötni, rendezni a fizetését, satöbbi.
Erre másnap azzal jön hogy rossz híre van: nem marad, hamarosan fölmond.

Mindenki értetlenül állt a dolog előtt: a srác szereti amit csinál, jól érzi magát nálunk, a fizetése is rendben lenne, hát akkor mi a baj? Hímezett-hámozott, végül kiderült, hogy a fater nem engedi.

A papa gépészmérnök egy állami vállalatnál, gondolom már ott dolgozik vagy húsz éve. Azt mondja hogy ez a munka nem való a fiának: van úgy hogy nem ér haza vacsoraidőre, mászkál a városban össze-vissza, micsoda drótostót-élet ez. Keressen olyan munkát ahol irodában ül egész nap, délután öt óra nullanullakor kikapcsolja a gépét és húz haza.
Azt is vállalja, hogy amíg nem kerül ilyen munka, üljön otthon a csemete, majd ő eltartja.

Nem ez az első ilyen eset, volt már két-három olyan emberünk akik szintén a család nyomására távoztak tőlünk. Aztán arra is volt jónéhány eset, hogy a személyzetisünk családlátogatásra kellett menjen, megtárgyalni a családdal a munkahelyi ügyeket. Felnőtt, diplomás emberekről van szó, ne feledjük.

Teljességgel kétségbeejtő ami munkaerőfronton van mostanában. Tele a város lézengő, zsíros állásokra ácsingózó fiatal diplomásokkal, akik ugyan teljesen inkompetensek, de válogatnak, hónapokig otthon ülnek, két hét után felmondanak, ha dolgoznak is inkább csak mímelik, kezelhetetlenek, felelőtlenek, amit akarsz. A kiképzésükre teljességgel fölösleges időt-pénzt-energiát szánni, mert (ahogy Hocó találóan megjegyezte a múltkor) ezzel az erővel a liftben is lehetne tréninget tartani, olyan sebességgel jönnek-mennek az emberek. Ha más nem azért, mert a papa félti a kicsi fiát hogy véletlenül még megtanul dolgozni.

Posted by Guczó at 8:56 PM | Permalink | Comments (1)

Komolyan mondom nem értem mi a francot akarnak.

Igen, persze, azon izmozik a fél világ hogy szűrik a webet - nem szeretjük mi sem, de ezzel együtt lehet élni, kisebb kényelmetlenségtől eltekintve nem éri különösebb kár az embert.
Aztán úgy pár hónapja mindenféle misztikus hibák kezdték ellepni a levelezőszervereinket (tudni kell a dologhoz, hogy mailhosting-szolgáltatást is nyújtunk az ügyfeleinknek - eleinte helyi szolgáltatókkal dolgoztunk együtt, de idővel jobbnak láttuk ha magunk oldjuk meg a dolgot).

Gyanítom hogy a probléma előbb is létezett, csak akkor került napvilágra hogy tényleg valami gebasz van, amikor felmondott a sysadminunk, aki előszeretettel mosta el a problémákat. Mindenesetre szinte napról napra romlott a helyzet, két-három ügyfél végül úgy is döntött hogy más megoldást választ.

Hetekig túrtam a szervereket, számtalan éjszakát töltöttem a problémával, csesztettem az IDC-ket, switcheket rakosgattunk jobbról-balra, míg végül arra jutottam hogy biztosan a Dell hardverrel van valami. Becsületükre legyen mondva: két nap könyörgés-fenyegetőzés után kimentek az IDC-be, alaplapot cseréltek, leteszteltek mindent ától-cettig.

Ugyanaz maradt a helyzet. Aztán másnapra még romlott egy kicsit: elkezdtek dőlni vírusfertőzésnek látszó levelek, amik mintha a júzer gépéről jöttek volna, a tartalmuk pedig "aaazzzaaazzzaaazzzaaazzzaaazzz" volt.
Kis keresés után arra a következtetésre jutottam, hogy a Great Firewall lesz a forrása az összes mizériának - de legalábbis ennek az "aaazzz..." dolognak feltétlenül. Bizonyítékot persze nem lelni sehol, csak néhány tucat BBS-bejegyzést (amelyeknek jelentős része kínai) a hasonló problémákkal küzdő adminoktól.

Ekkoriban már ötpercenként jöttek a telefonok az ügyfelektől hogy csináljunk végre valamit. Kínomban ezeket a BBS-linkeket küldözgettem vissza, amit a jóindulatúak fejcsóválva elfogadtak (vagy legalábbis úgy tettek), az idegesebbek meg csak még idegesebbek lettek, hogy milyen gyenge kifogásokat keresek. Állt ugyanez a kínai kollégáimra is, akik csak a kézzelfogható dolgokban hisznek, ez pedig ugye távol áll ettől.

Aztán elérkezett a születésnapom, vasárnap este.
Miközben mi Bézséékkel jól beteppanyakiztunk, a Great Firewall hanyattesett*: email se ki se be, minden ezzel a hibaüzenettel pattant vissza:

This is the Postfix program at host mgate.cemtek.com.cn.

I'm sorry to have to inform you that your message could not be be delivered to one or more recipients. It's attached below.

For further assistance, please send mail to

If you do so, please include this problem report. You can delete your own text from the attached returned message.

The Postfix program

: host aoamail1.nestle.com[141.122.173.35] said: 551
User not local; please try (in reply to RCPT TO command)

Mindezt úgy, hogy az mgate.cemtek.com.cn szerver soha nem is látta a levelet.
Hétfőn már délelőttre lemerült a mobilom, annyian hívtak. Piszkálgattam kicsit a logokat, nem túl sok meggyőződéssel, bíztam abban hogy RY - aki közben kezdte elhinni nekem hogy tényleg igazam lehet és széttelefonálta magát az ügyben - mond valami biztatót.
Délre a két IDC ahol a szervereinket tartjuk végre elismerte hogy "elég sokan" küzdenek ugyanezzel a problémával.
Ez estére odáig jutott, hogy mindenki szív. A kérdésre, hogy nem-e lehet-e hogy a Great Firewall van a dologban, hümmögés volt a válasz, meg hogy ők nem tudnak ilyesmiről.
Ma reggelre eljutott odáig a dolog, hogy kénytelen lett beismerni az összes datacenter hogy igen, valóban a GFW van a dolog mögött, és jelezték a dolgot a "felsőbb menedzsmentnek" (hogy ez ki pontosan az nem derült ki).

A neten az első híradás dél körül jelent meg az egyik blogon - azóta már minden tele van fakkolással. Tragikomikus módon a témával kapcsolatos BBS-ek egy része ki lett szűrve, más (helyi) BBS-ek pedig kimoderálnak bizonyos beszélgetéseket.
RY - aki képtelen elfogadni ha valamire nincs valamiféle megoldás - közben már odáig jutott, hogy hívjuk föl az újságíró ismerősöket és csináljunk botrányt. Amikor fölhívtam a figyelmét arra hogy hasonló ügyek miatt ülnek már néhányan börtönben, kicsit lenyugodott, de azért lelkemre kötötte hogy vigyek neki kaját a beszélőre.

Egyszerűen nem értem mi a célja az egésznek. Ezer más módja van a kommunikációnak az emailen kívül, aki valamit valóban titokban akar tartani, az meg tudja oldani - az meg hogy magántartalmú levelek százmillióit átszűrjék valami izén, annak az égvilágon semmi értelme nincs.
Na jó, ez így nem biztos hogy áll: megfigyeltem hogy a szervereinken bizonyos kitüntetett feladók és címzettek esetén (van néhány "érzékeny" ügyfelünk) sokkal sűrűbben fordultak elő kommunikációs zavarok, egyes domainek pedig gyakorlatilag zavartalanul forgalmaztak, azaz valamiféle kvalifikáció létezik, nem figyelnek mindent.
Ez persze már múltidő, most teljesen véletlenszerűen mennek át nagyritkán levelek, döntő többségük feladótól és címzettől függetlenül azonnal visszapattan.

Ezt nem hiszem hogy megússzák szárazon (bár ugye itt minden lehetséges): igen sok cégnek igen konkrét anyagi kára származott(zik) a dologból, ez nem szimpla PR-ügy mint mondjuk a Wikipedia blokkolása. Eddig a kínai Internet-felhasználóknak csak egy meglehetősen szűk rétegét bosszantotta a GFW, született is néhány website a témával kapcsolatban - amiket aztán kényelmesen ki is szűrnek.. Ezzel a malőrrel viszont maguk ellen fordították szinte az összes üzleti felhasználót**, de a helyi Internet-szolgáltatókat és hosting-cégeket feltétlenül. Gyakorlatilag fölöslegesen: akinek fontos az email-kommunikáció (és kinek nem az) azok innentől fogják magukat és odébbállnak, keresnek egy amerikai szolgáltatót maguknak aszt jóvan. Aztán ott vannak még a webmail-szolgáltatók akik SSL-en is elérhetők, satöbbi.
Ez persze fölvetheti náluk a kérdést, hogy akkor mire is lett el@szva pár millió dollár (ha nem egy-két nagyságrenddel többről van szó adott esetben). Számomra erre a dilemmára utal az, hogy két nap elteltével sem látszik jele annak, hogy kikötnék a működésképtelen cuccot a rendszerből, de arra sem hajlandók hogy "föllebbentsék a fátylat" és megmondják, mi is a helyzet pontosan, mikor áll helyre a rend.

Naja, és mindeközben a bejövő spam mennyisége ugyanaz maradt.
Botrány, botrány.

_______________________________
* Mindig is izgatott hogy hogyan is működik pontosan ez a GFW, kik és hol és hogyan hozzák a döntéseket arról hogy mi legyen tiltva és mi nem, mennyi kuli ülhet valami nagy teremben, végigcsócsálva hogy ki mit néz és mi az ami gyanús, hogy aztán felterjesszen, pecsételjen, iktasson.
Jó két éve találkoztam kettővel azok közül akik elvileg menedzselik a dolgot, de azon túl hogy úgy alapvetően szimpatikus, jószándékú emberek benyomását keltették, semmivel nem kerültem közelebb a misztériumhoz.
Aztán a másik aspektusa a dolognak a technikai háttér: valami irgalmatlan kapacitásra lehet szükség csak a webes forgalom szűréséhez is, ezért is kételkedtem (naivan) abban, hogy képesek/hajlandóak lennének a levélforgalom szűrésére is, különösen manapság, amikor a levélforgalom 80-90%-a szemét.

** Ez persze így kétséges: még az elmúlt hetekben is kaptam kifejezetten nagy cégek képviselőitől olyan névjegyet amin Hotmail v. Gmail cím volt föltüntetve..

Posted by Guczó at 8:05 PM | Permalink | Comments (1)

Azért továbbra is Laosz a nyerő.

Amúgy már odafelé a repülőn egyfajta nosztalgia kerített hatalmába; a Schönherzben emlékeim szerint senki nem borult rá a vietnámi évfolyamtársainkra, a misztikus keleti kultúra helyi képviselőire, hogy szert tegyen a Tudásra, de azért rendkívül ismerősnek tűnt rögtön elsőre a nyelv, ami a konyhában nagy büdösséget generáló közös főzéseik során kiszűrődött hozzánk annak idején.
Arra azért élesen emlékszem hogy mekkora csalódást okoztak a lányok: kevés kivétellel (mert amúgy a Villanykaron szokásos ivararányhoz képest meglepően sokan voltak) csúnyák, de legalábbis érdektelenek voltak, ráadásul mind rendkívül előnytelenül öltözködött. Mindenesetre fiúk-lányok mind elképesztően felkészültek és okosak voltak: első évben, míg mi buktunk orra-hátra analízisből, ők a gyenge nyelvtudásukkal és minimális tanulással simán vették az akadályokat.

Saigonba egyébként egy konferenciára mentem, ahová Esteban és Vath is befutott miután átestem az első megrázkódtatásokon.
Pénteken lett vége a konferenciának, volt még két napunk vasárnap délig, amikor együtt nyomultunk tovább nyugatnak, Vientiane felé. A délutáni sétálgatás során beestünk egy utazási irodába akik (száz más irodával együtt) egynapos kirándulásokat hirdettek Saigon környékén. Kiválasztottuk a Mekong-deltát - nem kellett volna.

Buszoztunk jó egy-másfél órát egy kikötőbe (útközben volt egy Shanghai-i TV-tornyot másoló víztorony vagy ilyesmi, sajnos nem sikerült lefényképezzem), ahol beültünk egy hajócskába ami átvitt minket az egyik szigetre.
Ott bemutatták nekünk, hogyan készítik a kókuszcukorkát. Nagyon izgalmas: ledarálják a kókuszt, főzik kicsit, raknak bele ezt-azt, aztán kiszárítják és csomagolják. Borzongatóan érdekes, nemde.
Aztán beljebb sétáltunk, ahol egy étterem-szerű dologban leültettek minket és kaptunk egy gyümölcstálat. Mellé sóval kevert chilivel, amibe bele kellett volna mártogatni az ananászt, dinnyét, passion fruitot és társait. Közben helyi népdalokat adott elő egy kutyaütő banda, két enervált énekeslánnyal erősítve.

Innen átszálltunk kisebb, ember hajtotta csónakokra és bementünk a susnyásba, kb. három méteres csatornácskákon haladtunk a dzsungel közepén - ez valóban hangulatos volt, eltekintve az előttünk, utánunk és szemben haladó hasonló csónakok tömegétől (a gájd szerint ez most nagyon csendes szezon, október környékén mozdulni sem lehet a deltában..).
A sziget közepén kikötve szintén egy étteremszerűség várt az erdőben, ahol a helyi méhek által gyártott mézből készült bor-szerűséget kellett megkóstolni.
Aztán kimentünk a susnyásból, visszaszálltunk a hajóra és hazamentünk.

Lássuk be, az azért becsülnivaló ezekben a vietnámiakban, hogy - a kínaiakhoz hasonlóan - turistalátványosságot tudnak kreálni ebből a semmiből, és még pénzt is csinálnak belőle (18 USD volt a túra ennél az irodánál, de ugyanezt 50-80 dollárért is tudják).

Szerencsére még pont időben értünk vissza a városba, hogy meg tudjuk nézni a "Museum of War Remnants"-t, amiről előző nap pont lekéstem.
Őszintén szólva mást (azt nem mondom hogy jobbat, mert ez így kicsit kiesne a kontextusból) vártam. Az Agent Orange máig ható pusztítását nem lehet túlhangsúlyozni, de valamennyire mégiscsak sikerül émelygéssé fokoznia a kiállításnak. Az amerikai bombázások szintén afféle elborzasztó cirkuszi látványossággá fajulnak, míg a Ho Chi Ming ösvény valóban elképesztő működtetése csak tablószerűen jelenik meg.
Van például egy egész szekció egy fiatal lányokból álló rajról akik egy útkereszteződésnél önfeláldozóan hősi halált haltak, fényképek a lányokról, az emlékművükről, stb. - de hogy pontosan mi történt, arról sehol egy szó sem.
Aztán ott egy külön terem a korabeli, Vietnámot támogató külföldi tüntetésekről és plakátokról - köztük néhány magyar vonatkozással - ami szép és jó, de kissé talajtalan.

Az a történet jutott eszembe a múzeumot járva, amikor az egyik Schönherzes szobatársam éjszaka összefutott az egyik vietnámi sráccal a folyosón (talán "nagy" Hungnak hívták), aki egy kurvanagy késsel a kezében bóklászott, ki tudja miért, és kishíján hasba szúrta. Szerintem véletlen lehetett, de idővel ez másképp került be az urbánus legendák Schönherzes szekciójába.
Aránylag idősen került ki a Műegyetemre (annak idején én sem tudtam megállapítani az ázsiaiak korát, de ő tényleg határozottan idősebbnek nézett ki mint a többiek), mint háborús veterán - ez a faszi még konkrétan harcolt az amerikaiakkal tinédzserkorában (1982-ről beszélünk, hét évvel a háború vége után). Nem volt különösebben bőbeszédű (nagyon kevés vietnámi tanult meg jól magyarul, de ő a sajátjaival sem tűnt túlságosan kommunikatívnak), de egy bulin egy illuminált haverunk azért neki szegezte a kérdést, hogy mennyi amerikait ölt meg.
Nem válaszolt.

Pár évvel később egy "szakmai gyakorlat" során, amikor pár hetet töltöttünk Észtországban aztán a vendéglátóink jöttek hozzánk Budapestre, volt ott egy orosz srác (a társaság nagyobbik része észt volt), aki kísértetiesen hasonló arccal járt-kelt mint ez a Nagy Hung. A két (orosz-észt) szekció tüntetően nem keveredett egymással (1986 volt ha jól emlékszem), de érdekes módon az oroszokkal sokkal jobban kijöttünk mint a hozzánk hasonló sorsú észtekkel - kivéve ezt a gyereket. Aztán Inczy hozott egy kis házipálinkát Nagykőrösről, amit jobbhíján vizespohárból fogyasztottunk az oroszokkal - mi csak kb. feleseket, de ez a srác mindig csurig kérte a poharát, aztán félrevonult a szoba sarkába míg mi kísérleteztünk a gyógy-oroszunkkal, kis angollal vegyítve valamiféle kommunikációt gyakorolni a következő körig, amikor megint fölbukkant a poharát kocogtatva.
Akkor mondták a többiek, hogy ő az egyetlen a társaságban aki végigszolgálta az egyetem előtti két év katonaságot, kiképzés után rögtön Afganisztánban. Összeeszkábáltam egy kérdés-szerűséget arra vonatkozólag hogy mi volt Afganisztánban, erre kiitta a poharát és megkocogtatta.

Posted by Guczó at 10:08 PM | Permalink | Comments (0)

A reptéren (hajnal egykor) furcsálltam kicsit hogy milyen sor áll a piros folyosónál - átsétáltam komótosan a zöldön, mire három dzsabba is futva közelített hogy azonnal menjek a piroshoz, ami fölött amúgy a "Staff only" felirat világított.
Szépen megrögönyözték mindenki összes csomagját az amúgy meglehetősen morc vámosok.

Az érkezési oldalon kimenve semmiféle pénzváltó nem működik, vissza kellett kéredzkedni a kijáraton, hogy dongot szerezzek taxira.

A legrosszabb ragacsos taxishiénák vannak: az egyik negyed órán át követett (míg pénzváltót kerestem), aztán bosszankodva oldalgott el amikor a rendes taxisorhoz mentem. Közben akadt versenytársa is, a végén már hárman alkudoztak, egymás alá ígérve - végül egyébként kb. annyit fizettem (6 USD körül) mint ami utoljára hangzott el.

Reggel a szállodából kilépve ez fogadott az út túloldalán:

Jó negyedórába telt míg át mertem menni az első kereszteződésen - mondogatták már nekem hogy moped-áradat meg nem lehet átmenni az úton, de persze lefitymáltam ezeket a tapasztalatlan nyuszikat: nem létezik hogy a Shanghai-i útátszelési tapasztalatom csődöt mondjon. De, létezik.

Láttam egy fazont aki beállt egy telefonfülkébe a mobiljával telefonálni. Van benne logika: forgalmasabb utak mellett kb. olyan hangeffektusokat generál ez a hihetetlen mennyiségű moped, mint amikor az ember egy vasúti híd alatt áll ahol egy végtelenített, nehezített ólommal rakott tehervonatszerelvény halad át, csak éppen a zaj nem fentről hanem minden oldalról jön.

Posted by Guczó at 6:41 PM | Permalink | Comments (3)