Shanghai Kurír

Mindenki értetlenül állt a dolog előtt: a srác szereti amit csinál, jól érzi magát nálunk, a fizetése is rendben lenne, hát akkor mi a baj? Hímezett-hámozott, végül kiderült, hogy a fater nem engedi.

A papa gépészmérnök egy állami vállalatnál, gondolom már ott dolgozik vagy húsz éve. Azt mondja hogy ez a munka nem való a fiának: van úgy hogy nem ér haza vacsoraidőre, mászkál a városban össze-vissza, micsoda drótostót-élet ez. Keressen olyan munkát ahol irodában ül egész nap, délután öt óra nullanullakor kikapcsolja a gépét és húz haza.
Azt is vállalja, hogy amíg nem kerül ilyen munka, üljön otthon a csemete, majd ő eltartja.

Nem ez az első ilyen eset, volt már két-három olyan emberünk akik szintén a család nyomására távoztak tőlünk. Aztán arra is volt jónéhány eset, hogy a személyzetisünk családlátogatásra kellett menjen, megtárgyalni a családdal a munkahelyi ügyeket. Felnőtt, diplomás emberekről van szó, ne feledjük.

Teljességgel kétségbeejtő ami munkaerőfronton van mostanában. Tele a város lézengő, zsíros állásokra ácsingózó fiatal diplomásokkal, akik ugyan teljesen inkompetensek, de válogatnak, hónapokig otthon ülnek, két hét után felmondanak, ha dolgoznak is inkább csak mímelik, kezelhetetlenek, felelőtlenek, amit akarsz. A kiképzésükre teljességgel fölösleges időt-pénzt-energiát szánni, mert (ahogy Hocó találóan megjegyezte a múltkor) ezzel az erővel a liftben is lehetne tréninget tartani, olyan sebességgel jönnek-mennek az emberek. Ha más nem azért, mert a papa félti a kicsi fiát hogy véletlenül még megtanul dolgozni.