Luxusayi
2007. október 30., Guczó · Hozzászólás
Az irodai ayink, aki leginkább takarítónő, be szokott segíteni nekünk itt-ott projektekben, neki is jól jön egy kis extra bevétel, ugye.
A múltkoriban is így történt, amikor költöztettük az egyik ügyfél hálózatát az új irodájukba. Elég sűrűn voltak ilyenek az utóbbi időben, az ayi mindig jött velünk lelkesen, és mostanra már végre bele is tanult valamennyire, de legalábbis nem esik vizes ronggyal a bekapcsolt szervernek. Sőt, már a célszerszámokat is tudja használni, LCD-monitorokat tisztít, billentyűzetet takarít.
Egy ilyen költöztetés általában úgy indul hogy péntek este szétszedjük a szerverszobát, áthordjuk a cuccot az új helyre, ahol szombat délutánra-estére el szokott készülni a kábelezés.
Ekkor beszáll az ayi is a retkes berendezések tisztításába, amiket aztán berakunk a helyükre, tesztelünk, és hétfő reggel már dolgozhat is a nép.
Kongresszus vazeg
2007. október 28., Guczó · Hozzászólás
Az egyik ügyfélnél vonalcsere miatt IP-címeket kellett volna változtatni valamikor két hete.
Fölhívták a csajok a szolgáltatót, aki idegesen közölte hogy ez most lehetetlen, amíg a pártkongresszus folyik szó sem lehet semmiféle ilyen partizánakcióról hogy IP-cím módosítása, értsük meg hogy ez nemzetbiztonsági kérdés, nem lehet. Majd október 26. után.
26. óta meg annyira elfoglaltak a sok felgyülemlett igény miatt hogy még mindig nem.
Csak azt tudnám hogy egy francia golyóstollgyár Internet-kapcsolata milyen nemzetbiztonsági veszélyt jelentett a kínai államra.
Shanghai Baby
2007. október 23., Guczó · 2 hozzászólás
Jáj.
Kicsit megkésve, de azért csak eljutott hozzánk a hír: film készül Wei Hui pár évvel ezelőtt botrányt kavart Shanghai Baby című könyvéből.
Itt a trailer a főszereplő Bai Ling hetyke mellbimbóival, nesztek:
LFSZ#1: Felmosórongy, Áruszállítás
2007. október 10., Guczó · Hozzászólás
Pályázatunk első két témája a két helyi közhely: a motoros fóka, valamint a helyi tipikus és megkerülhetetlen teherszállítási forma biciklin, triciklin, mopeden és motoron.
A vonatkozó fotógalériák:
- Felmosórongy
- Teherszállítás
Lei Feng szitakötője
2007. október 10., Guczó · Hozzászólás
A Shanghai-i Mao Zedong Polgári Kör olyan űrt érzékel, amit muszáj megtöltenie minőségi tartalommal, ezért meghirdeti a
Lei Feng szitakötője
versenysorozatot..
A projekt célkitűzése:
A kínai valóság egyes részleteit minél több szemszögből megközelíteni a fotográfia eszközeivel.
Rendszeres időközökben kijelölünk egy-egy (esetleg több) témát, amikre várjuk a projektben résztvevők alkotásait. A beérkezett műveket online szavazásra bocsátjuk, majd a legtöbb szavazatot kapott képeket publikáljuk és az első x alkotást egy poszterre szerkesztjük.
