Ledobta a földre és ugrált rajta,

mármint kis barátunk az ártatlanságán.
Júliusban ment el tőlünk ugye, aztán úgy szeptember közepétől kezdve az egyik ügyfél – akihez ő járt elég rendszeresen – egyszercsak elkezdett egyre ritkábban hívni minket. Aztán szinte soha.

Aztán most kiderült, hogy ez az édesapja édes gyermeke jár hozzájuk sutyiban, olyannyira, hogy az ügyfél menedzsmentje sem tudja: a kínai office manager csaj keveri a kártyákat. Mondjuk még nem tudja hogy mi tudjuk, úgyhogy szép kis pókerparty bontakozik itt ki szemünk láttára.

Nem értek én már semmit.

Hidegvérrel

Valamennyire frusztrál az eset, de csak egészen kicsit.
(Jórészt szakmai jellegú dolgokról lesz szó a dőltbetűs részben, akit nem érdekel, ugorgyon).

Pár hónappal ezelőtt végére akartam járni, hogy megoldható-e Kínában a pushmail – azaz a Blackberry-féle szolgáltatás, de Blackberry nélkül, ami ugye már beépítésre került az Exchange-be is a SP2 óta.
Nyomoztak a csajok, az lett a végeredmény hogy nem.

Három hete szóltak, hogy hohó, beindult valami ilyesmi, és mint úttörő érdeklődőhöz, ki szeretne jönni hozzánk a China Telecom sales-es embere beszélgetni a dologról.

Erről persze rögtön a hősidők jutottak eszembe, amikor a hetes számú Shanghai-i Internet-előfizetőként (1995-ről beszélünk) be kellett sétáljak a People’s Square-en lévő China Telecom székház ikszedik emeletére, megkeresni a retkes irodát ahol fogadta a népet a Guru (kb. két hetet kellett várni a találkozóra mert mindig utazott, más illetékes pedig nem volt), akinél épp voltak, úgyhogy addig kicsit elcsámborogtunk az emeleten. Ennek során betévedtünk a szerverszobába is, ahol a villogó Telindus-modemek között két felgyűrt ingujjú laowai dolgozott a cuccon [manapság már ezeket a helyeket Data Centernek hívják, fegyveres őrök vigyáznak rá, és előzetes bejelentés, regisztráció, kísérő nélkül nem lehet bejutni]). Amikor sorra kerültünk, leültettek a csatakos bőrdíványra, kaptunk teát, aztán a Guru tartott egy 1on1 tréninget arról, hogy van ugye ez az Internet dolog, kell hozzá modem, van magának ilyenje? ésatöbbi.

Tovább

A szomszéd lova sincs jól

Föltűnt az utóbbi hetekben hogy az egyik (holland multi) ügyfelünknél viharos sebességgel keletkeznek új emailcímek és törlődnek régiek.

Mint kiderült, az utóbbi fél évben az irodistáik kétharmada cserélődött náluk. Azt hiszem ez viszi a mi átlagunkat úgyhogy abba is hagyom a panaszkodást – pláne hogy mostanában elég jó kis csapatunk van, ráadásul valószínűleg a Shanghai-i recepciós csajok közül a miénk nyerné a láb-szépségversenyt

Zsírjára sütjük

A múltkorában fölmerült kérdésként az egyik itt járt forgatócsoport részéről hogy mi a legpozitívabb és legnegatívabb élményünk Kínáról. Frappánsan – és azt hiszem teljesen jogosan – lepattintottuk a kérdést.
Mindenesetre inspiráló volt, azóta néha eszembe szokott jutni.

Mint például ma (illetve tegnap, azazhogy ma éjjel) is.
Az Auction of Promises (mindjárt megírom azt is) során elárverezték a harminc fős gulyásleves-ígéretemet, amit most foganatosít a vásárló. Tegnap este neki is álltam a projektnek, és ígéretemhez híven minden nyersanyagból a legjobbat (értsd: legdrágábbat) vásároltam be. Organikus paradicsom, paprika, hagyma, ausztrál marha, ilyesmi.
Hét kiló hagyma – volt már példa arra hogy szemben ült velem egy ilyen kvantum, még másodéves koromban, amikor egy szintvacsorára resztelt májat főztünk a Schönherzben. Fiatal, érzékeny szervezetem fél kiló után tiltakozni kezdett (taknyom-nyálam egybefolyt), mire Punczy barátom fejembe nyomta az akkoriban igen modernnek és menőnek számító űrhajós-bukósisakját, lecsapott szélvédővel, aminek segítségével végül sikerült abszolválnom a feladatot.

Tovább