Zsírjára sütjük
A múltkorában fölmerült kérdésként az egyik itt járt forgatócsoport részéről hogy mi a legpozitívabb és legnegatívabb élményünk Kínáról. Frappánsan - és azt hiszem teljesen jogosan - lepattintottuk a kérdést.
Mindenesetre inspiráló volt, azóta néha eszembe szokott jutni.
Mint például ma (illetve tegnap, azazhogy ma éjjel) is.
Az Auction of Promises (mindjárt megírom azt is) során elárverezték a harminc fős gulyásleves-ígéretemet, amit most foganatosít a vásárló. Tegnap este neki is álltam a projektnek, és ígéretemhez híven minden nyersanyagból a legjobbat (értsd: legdrágábbat) vásároltam be. Organikus paradicsom, paprika, hagyma, ausztrál marha, ilyesmi.
Hét kiló hagyma - volt már példa arra hogy szemben ült velem egy ilyen kvantum, még másodéves koromban, amikor egy szintvacsorára resztelt májat főztünk a Schönherzben. Fiatal, érzékeny szervezetem fél kiló után tiltakozni kezdett (taknyom-nyálam egybefolyt), mire Punczy barátom fejembe nyomta az akkoriban igen modernnek és menőnek számító űrhajós-bukósisakját, lecsapott szélvédővel, aminek segítségével végül sikerült abszolválnom a feladatot.
Tudni kell ugye azt, hogy a "népi", azaz átlagos hagyma itt Kínában igen nagy, szép teremtés, arra van kitenyésztve hogy fél percnél többet ne nagyon töltsön a wokban. Mindazonáltal szorgalmasan öntözik, hogy szép nagy vízfeje legyen neki, mive köztudomásúlag a zöldséget súlyra mérik.
Namármost ennek megfelelően ha pörköltet szándékozik készíteni az ember, a magyar recept szerinti "megfárasztjuk a hagymát, rátesszük a paprikát*, aztán kicsi vizet, majd zsírjára sütjük" nem működhet, mivel tíz perc ún. pirítás után hagymalevest kapunk, amiből fél óra múltán sem akar elmenni a víz, inkább csak több lesz.
Gondoltam hogy a "népi" hagymánál háromszor többe kerülő organikus hagymát békében hagyták és annyi vizet szívott csak föl a begye amennyire feltétlenül szüksége volt, mint mondjuk ezt egy magyar hagyma szokja csinálni rövid ám annál tarttalmasabb élete során.
Esküszöm, ez vizesebb volt mint az anorganikus. Két órán keresztül maszatoltam vele, aztán feladtam és ráröttyentettem a húst.
Aztán ugye jön a következő dilemma: beletegyem ebben a leveses-csatakos rettenetbe a paprikát, vagy 'süssem zsírjára' előbb? Utóbbi megintcsak reménytelen, mert hiába a minőségi hús, ebből is csak úgy pipikél a víz mint amikor Mao elnök három dinnye elfogyasztása után nekiindult úszni a Jangcéban.
Ráadásul ugye zsír hiányában itt olajjal főzünk, amit a paprika nem nagyon szeret - ezért is szoktam kicsit zsírosabb sertéshúst is tenni a gulyásba - úgyhogy az lesz megint a vége hogy várok félórát amíg konszolidálódik kicsit a vízháztartás és akkor teszem bele a paprikát.
Szégyenteljes dolgok ezek.
_____________
* örök vita tárgya, hogy a hagymára rakjuk a paprikát és utána a húst, vagy fordítva. A fenti ábra szerint ez Kínában nem kérdés.