Katasztrófaturizmus
Esik a hó.
Ez normális helyeken azt jelenti hogy esik a hó, de itt Shanghaiban, ahol szokásosan évente egyszer, öt percig szokott ilyesmi történni és fél órán belül nyoma sem marad, valóban rendkívüli eseménynek számít az, hogy leesik 2-3-4 centi és meg is marad.
Nem, nem voltak csúszósak az utak, kipróbáltam. Illetve igen, csúszósak voltak, ahhoz képest hogy szárazak is lehettek volna.
Mindenesetre épp hétfőn, a legnagyobb hóesés közepén kellett Qingpuba menjünk egy mítingre.
Mondom, két-három centi hó esett le, az autópályán, ahol rendesen kijárták, igazából csak csatakos hóbordácskák voltak, sehol nem fagytak le. Ehhez képest totális káosz volt az utakon, elsősorban amiatt például, hogy a Qingpu felé vezető autópálya tízegynéhány fizetőkapujából csak kettő volt nyitva. Nyilván azért hogy korlátozzák a forgalmat, viszont ebből a belvárosig nyúló dugót sikerült okozni, ami természetszerűleg tovább burjánzott beljebb is - és ha ezt összerakjuk a többi kivezető autópálya nyilván hasonló ügymenetével, rögtön ott vagyunk hogy mozdulni sem lehetett a városban.
Mindenesetre így a nagy gebasz elején csak másfél órába telt abszolválni a félórás utat, ami visszafelé már három órásra sikeredett.
De mielőtt belemennénk a sűrejébe: Qingpuból visszafelé töküres volt az autópálya (naná, hiszen le volt zárva Qingpu-ból kifelé). A helyi hatóság számára jó ötletnek tűnt a Shanghai felé vezető felhajtóra berakni két szerencsétlen rendőrt, akik megállítottak minden arra felé haladót, megkérdezték merre megy, aztán ha azt mondták "Shanghai" (mert egyébként másfelé nem is mehetnek) akkor gondterhelten bólintottak és továbbintették a vállalkozókedvű autóst. Aki Kantont mondta be azokkal nem tudom mit kezdtek (én is gondokodtam azon hogy valami cifrát mondok be, de nem úgy néztek ki mint akik értékelnék - na jó, ne túlozzunk, az egész városban lehet talán két ember aki értené a viccet).
Aztán a Shesan-i leágazásnál sajnos az jutott eszembe hogy le kéne fényképezni a katedrálist így havasan, mert azért erre ritkán van lehetőség. Le is tértünk, aztán mire a dombhoz értünk, akkora köd kerekedett, hogy az égvilágon semmi nem látszott, még maga a domb sem.
Már Shesan felé is gyanús volt a helyzet: egy néptelen, meglehetősen egyenes úton is sikerült konfrontálódnia két kínai sofőrnek:

aztán hazafelé még jó féltucat kollégájával találkoztunk az illetőknek:

Comments
Hol a folytatas?
Posted by: Anonymous | January 31, 2008 6:30 AM