Intervenció
Rosszkor bújt ki a szög a zsákból.
Mármint erre az utóbbi másfél hetes zűrzavarra gondolok, amit a havazás okozott. Most olvasom hogy itt Shanghaiban valami harminc-negyven ház dőlt össze a hótól - pedig 2-3 centinél több nem nagyon volt az biztos.
Máshol nyilván komolyabb havak estek le, de az, hogy az egész országban gyakorlatilag összeomlott mindenféle logisztika, meglehetősen rossz képet fest. Illetve azt hiszem éppenhogy reális képet: kínai stílusban minden centire éppenhogy működik, aztán ha megpöcköli egy kicsit az ember, borul az egész
Sajnos a mizéria éppen egy-két nappal hamarabb ütött be mint kellett volna: másfél hete küldtük el az útleveleinket Pekingbe vízumcsináltatás végett, valahogy múlt szerda-csütörtökön kellett volna visszaérkezzenek. Ma este indult a repülőnk, a helyzet fokozódásával is bíztunk abban hogy időben visszaérkeznek.
Múlt héten leállt az összes gyorspostai szolgáltatás az EMS és talán a DHL kivételével (mint kiderült, a csomagforgalom jelentős része közúton zajlik, az autópályák meg ugye lezárva) - nekünk EMS-el küldték a cuccot úgyhogy jogosan reménykedtünk.
Az EMS-nél napok óta nem vették föl a telefont, csomag sehol, így aztán RY tegnap kikocogott a reptér közelében lévő EMS-bázisra. Csak annyit sikerült megtudnia, hogy már a reptéren van a csomag, de a feldolgozóközpont annyira tele van, hogy fogalmuk sincs mikor fog bekerülni, úgy tippelték hogy kb. egy hetes lemaradásuk van, de lehet hogy kettő..
Ma kitalálta hogy menjek el vele én is, mutassam meg a nagy orromat és verjük kicsit az asztalt.
Dél körül ki is mentünk - tényleg nem semmi ami ott megy két szinten, több tízezer négyzetméteren. Több méter magasan állnak a zsákok, a népek tanácstalanul pakolgatják őket ide-oda, szemmel láthatóan minimális automatizálással, mindent papíron intéznek.
Miután a raktáros ügyintézőknél nem sikerült elérni semmit, átmentünk az irodaépületbe, a harmadik emeletre ahol a főnökök ülnek. Mondom azért a vezérre mégse kellene rárontani (RY már épp kopogtatott volna), jó lesz egy direktor is. A harmadik ajtó nem volt bezárva; egy rosszarcú alak ült a tornateremnyi irodája sarkában, azonnal betessékelt minket és leültetett a bőrkanapéra. Megdöbbentően készséges volt, még csak asztalt sem kellett verni. Bocsánatot kért a kellemetlenségért, hosszasan elmagyarázta hogy mi a problémájuk, elkérte a telefonszámunkat és erősen megígérte hogy intézkedik. Úgy tippelte hogy gyorsított ügymenettel is kell legalább egy-két nap mire előbányásszák a zsákot, de biztosított bennünket arról hogy enélkül talán jövő hét vége felé kerülne elő.
Ebben maradtunk, elnézést kértem hogy így rárontottunk, erre ő kért még egyszer bocsánatot - hitetlenkedve hagytam el a terepet. Mármint afölött nem tudtam napirendre térni, hogy vannak ilyen emberek Shanghaiban: a pasin látszott hogy tényleg őszintén beszél, nyoma nem volt a szokásos lerázási heherészésnek meg egyéb gusztustalanságoknak, ráadásul nem úgy érkeztünk hogy ikszipszilon küldött aki jó barátja az ipsziloniksznek, hanem tényleg az utcáról estünk be.
Fél tízkor csörög a telefon, hív hogy megvan a csomagunk, hová küldje hogy mihamarabb megkapjuk.
Épp azon a környéken voltunk úgyhogy bementünk érte, pont akkor kaptuk meg a csomagot amikor indult volna a repülőnk (közben áttetettük a jegyet - az is jó történet).
Mint kiderült, harminc embert eresztett rá Hongqiaon a csomaghegyeknek, hogy bányásszák ki a zsákot amiben a mi útleveleink vannak.