Bontják a zsidónegyedet?

Azt írja az újság hogy bontás fenyegeti a Shanghai-i gettót.

Mielőtt belemennénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat.
Shanghaiban nem volt gettó, legalábbis a szó “klasszikus” európai értelmében semmiképp.

Mint az többé-kevésbé köztudott, Shanghai koncessziós területei a világ azon kevés helyei közé tartoztak, ahová különösebb megszorítások (pl. vízum) nélkül lehetett utazni, tartósan ott élni, munkát vállalni. Ennek megfelelően a város a múlt század elején évtizedeken keresztül kézenfekvő célpontja lett különféle menekülteknek – az első nagy betelepülő-hullámot az orosz polgárháború hozta: több tízezer fehérorosz érkezett a városba, akik a húszas években effektíve hontalanná váltak a cári útlevelükkel. Érkeztek ide abban az időben magyarok is, szintén technikailag hontalan státusszal: első világháborús hadifoglyok Szibériából, az akkor már nem létező Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraiként (ld. Hugyecz László).

 

A harmincas években, a zsidóüldözések komolyabbá válásakor Európából újabb menekülthullám érkezett: először osztrák, németországi, majd lengyel, litván és egyéb zsidók, összesen kb. húszezren. Letelepedésüket több, helyben alakult szervezet is támogatta, ezek közül a legjelentősebbet (International Committee for European Immigrants - röviden “Komor Committee”-ként emlegették) egy magyar vezette: Komor Pál, aki 1939-1941 között tiszteletbeli magyar konzulként is működött (egyébként pedig régiségüzlete volt a városban).

Az európai zsidók mentésében egyébként egy kínai, Dr Feng-Shan Ho, az akkori bécsi főkonzul is szerepet vállalt kínai vízumok kiadásával – sőt, Litvániában ugyanezt tette egy japán is, Chiune Sugihara, a Kovno-i konzul, aki Shanghai-ba szóló vízumokat állított ki legalább ezer zsidó menekültnek (2001-ben mindketten megkapták a Righteous Among the Nations címet).

A várost 1937-ben megszállták a japánok. Eleinte nem avatkoztak be a koncessziós területek működésébe közvetlenül, de a háború előrehaladtával fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a város egészére.

1943-ban aztán bekeményítettek: az ellenséges nemzetek állampolgárait koncentrációs táborokba zárták (erről majd külön is megemlékezünk), az 1939. után érkezett hontalanokat pedig - akiknek természetszerűleg túlnyomó részük menekült zsidó volt – Hankou-ba, egy kb. budapesti kerület méretű kijelölt területre költöztették február 18-i hatállyal. A területen akkoriban kb. 100 ezer kínai lakott, a beköltöztetettek számát 8000-re becslik a források. Érdekes módon az orosz zsidókat nem költöztették a gettóba.

A környék kijelölésében nyilván közrejátszott az is, hogy már volt ott valamelyes infrastruktúra: a harmincas években jött létre a “Little Vienna”, ami tulajdonképpen egy két háztömbnyi kis közösség volt, az Ohel Moishe zsinagógával, kávéházakkal (többek között az emlegetett…..), mulatókkal, de volt ott tejüzem, pékség, miegymás is. Ez a kultúrkörzet a feketével határolt terület bal alsó sarka körül volt, a jobb oldali fele viszont eléggé szigorú életkörülményeket nyújtott: se csatornázás, se egyéb közművek, afféle “kínai” külváros volt – mint amilyenben egyébként a város lakosságának döntő része, több millió kínai élt annak idején a koncessziós területek kulturáltabb körzetein kívül.

A zárt területről csak külön engedéllyel léphettek ki az oda internáltak (Hudec egyik titkárnője is ezek sorába tartozott például), de atrocitások nem érték az ott élőket. Aktív volt a kulturális élet, újságokat adtak ki, iskolákat üzemeltettek, és – többek között a Komor bizottságnak hála – túlságosan nem is szenvedtek hiányt élelmiszerben és egyéb javakban, már persze az adott háborús viszonyokhoz képest.

A gettót 1945. szeptemberében számolták föl, a menekültek több hullámban 1949-50-re szinte mindannyian elhagyták a várost.

Nos, röviden tehát ez az az úgynevezett gettó, amit most a felszámolás réme fenyeget. Két éve mi is meglátogattuk a környéket a Kultúrkommandóval, akkor még épségben állt ott minden, beleértve az Imbiss és Atlantis cafékat.

Mivel már több helyen is olvastam a dologról – legmeglepőbb egy felháborodott hangú China Daily cikk volt – gondoltam elmegyek körülnézni, mi a helyzet.

A helyzet röviden az, hogy szó nincs a negyed lebontásáról. Legalábbis nem abban a formában mint arról a híradások szólnak.
Egyrészt ugye a negyedből nagyjából két saroknyi maradt – a híres Vienna Cafét már elbontották pár éve, a többi jellegzetes épület jelentős részét elbarbarizálták, stb. Mindenesetre az a másfél-két utcányi megmaradt rész valóban hangulatos, és amikor tavaly arra jártam látszott is valami halvány remény arra hogy meg is marad, kezdetnek ugye felújították az Oherl Moishe zsinagógát és a mellette lévő volt iskolát.

Aztán valahogy tavaly belevágtak a North Bund vagy hogy hívják projektbe, aminek keretén belül ledózerolták a Huangpu északi partját, egy utcányival délre. Következő lépésként úgy tűnik hogy a Changyang Lu-t kívánják kiszélesíteni, amit nem nagyon értek, mivel délre tőle kb. 200 méterrel megy a most épülő kb. 4×4 sávos út az épülő 12. metróvonal fölött. Mindenesetre a zsinagóga és a mellette lévő, bontásra ítélt néhány ház előtt jó két kilométernyi szakaszon már minden le van bombázva, úgyhogy nem hiszem hogy bármi meg tudná menteni a lebontandó épületeket.

Másrészt viszont szó nincs arról hogy az egész negyed bontásra kerülne. Két érzékenyebb pont van amit már most fölállványoztak, az egyik a Chusan Apartments sarka:

ez itt a kapu, a fenti képen látható kis utca közepe táján:

a sarkon a bontás során most kerültek elő a korabeli feliratok:

A fájdalmasabb inkább a nagynehezen megmentett Imbis és Atlantic – pár évvel ezelőtt már le akarták bontani az épületet, akkor nagynehezen megúszta (elsősorban civil kezdeményezés hatására) de úgy tűnik kifogyott a szerencséből:

Egyszóval baj van, de egyrészt a baj nem most kezdődött, biztos vagyok benne hogy azon a több négyzetkilométernyi területen amit nemrégiben bombáztak le, több értékes épület is állt – másrészről viszont szó nincs róla hogy lebontanák a gettót.

Ráadásként itt egy interjú Rena Krasno-val, aki az egyik legelső visszaemlékezést írta a Shanghai-i hontalanokról (tízegynéhány éve olvastam, ez a könyv hívta fel igazán a figyelmemet Shanghai történelmére):

Kapcsolódó cikkek:

1. Badlands
2. Ohel Moishe zsinagóga és környéke
3. Műanyag
4. Hatvan éve történt