15

Az a baj hogy nem találom azt a régi útlevelemet – pedig direkt megőriztem – amiben benne a pecsét hogy pontosan melyik nap érkeztem Shanghaiba 15 évvel ezelőtt, de emlékeim szerint vagy 22-én indultam otthonról vagy akkor érkeztem.

Igazából nem oszt nem szoroz, a lényeg az, hogy valahogy a napokban volt tizenöt éve hogy Shanghaiba érkeztem.

Mivel én csak fél-egy évre terveztem az itt-tartózkodást, inkább a város utóbbi tizenöt évéről számolnék most itt be ebből az alkalomból, hiszen én tulajdonképpen itt se vagyok már..

Tizenöt évvel ezelőtt:

• Hétjegyűek voltak a telefonszámok.
• Még volt FEC, kb. másfél-két évvel később szűnt meg teljesen a rendszer. Áprilisban még megbüntettek 10 FEC-re a reptéren, mert eldobtam egy csikket (szemetes nem volt..).
• A Fanyu Lu-n laktam az öcséméknél, a barátnője (jelenleg felesége) cége által bérelt nagyon kínai kb. 70 négyzetméteres lakásban, aminek valami 1700 USD volt a bérleti díja (9-10 RMB-s USD árfolyamnál). Akkoriban csak a városi kormányzat által kijelölt lakásokat vehették ki külföldiek (azt a lakást most jó ha 2000 RMB-ért lehetne kiadni).
• A Hankou Lu-n egy régi villában volt a külföldiek hivatala, ott intézték az összes vízum- és tartózkodási engedély ügyet. Több napos procedúra volt mindig, utcán sorbaállással, arrogáns hivatalnokokkal, örökös veszekedésekkel.
• A svájci cégnek, akiknél dolgozni kezdtem, az akkori Novotel, ma “Grand Skylight Garden” Hotelben volt az irodája egy villában. A szálloda kertjéből át lehetett járni a botanikus kertbe, akkoriban talán Shanghai legkellemesebb helye volt. Pár hónappal később derült ki hogy szintén ott lakott három villával odébb Vörösmarty dédunokája a szerb férjével, akivel 56-os emigránsként Londonban találkozott.
• A Changde Lu – Nanjing Lu sarkán lévő nagy Vasedényben vettük az első biciklimet, klasszikus nagy feketét, valahogy 100 RMB fölött volt, kifejezetten drága. Az üzletben leszólított egy idősebb kínai házaspár, oroszul, mert annak néztek. Ma építkezés van az üzlet helyén.
• Akkor kezdték építeni a gaojia-kat, a Zhongshan Lu kétszer egy sávos földút volt cölöpverő gépekkel és állványokkal kerítve, ennek megfelelően egy ma kb. tíz perces taxiút simán eltartott fél-egy óráig.
• Éjjel-nappal, bármerre járt az ember, betonzömítő hangja töltötte be a levegőt. A városban kb. húszezer építkezés zajlott, itt volt a világ legnagyobb daru-sűrűsége négyzetkilométerenként.
• Egyszer sikerült havi 700 USD-s adatforgalmi számlát csinálnom az irodának (egyfajta X.25 csomagkapcsolt hálózaton lehetett emailezni, kilobájtonként számlázódott – később megoldottuk a dolgot okosba).
• Kb. egy évvel később jelent meg a Shanghai Talk, az első angol nyelvű expat-folyóirat. Lily barátnőnk volt a legelső főszerkesztő. (a websitejuk csak két éve nyílt, pedig már Lily is kezdte noszogatni őket hogy kéne valami..)
• Gyakorlatilag minden sarkon volt egy sarkán guggoló kegyetlenül dohányzó kerékpárjavító üzemegység, ahol 1 maoba került egy pumpálás és 5 maoba egy belsőragasztás. Volt QC is egy vödör víz formájában, amiben megnézte ereszt-e a gumi.
• Pudong legmagasabb épülete a félig kész Pearl Tower volt. Mögötte semmi. De úgy semmi hogy jóformán út se, a Yanggao kivételével, mert Waigaoqiao akkor már állt azért.

• Pudongra az egyetlen út a belvárosból a Yanan-alagút volt, sem a Yangpu sem a Nanpu hidak nem álltak még, a Lupu pláne. A pudongi oldalon 10 RMB alagútpénzt kellett fizetni. A hidak megépülése után azoknál is hídpénz volt, ha az ember áttaxizott Pudongra akkor a vissza-hídpénzt is ki kellett fizetni.Lehetett még komppal menni, a Yanan Lu végéből indult (ma már csak délebbről van komp), 1-2 mao volt a viteldíj.
• A város legmagasabb épülete a Shanghai Center (Portman) volt a maga 42 emeletével, és úgy gondoltuk hogy ez már túlzás.
• A magánautó kb. nem létező fogalom volt, az utakon taxik és néhány céges autó közlekedett. A kevés magánautó kb. fele extra-hosszú limuzin volt, manapság már alig látni belőlük de annak idején meghökkentően sok döcögött a városban.
• Rosszabbak voltak az utak mint Budapesten.
• A Yanan Lu – Wuyi Lu sarkán álló Motel168 működő gyógyszergyár volt. Néha ugyanolyan szagokat eregetett mint Debrecenben a Biogal.
  Szintén a Yananon állt a “2. Számú Shanghai-i Biciklilánc Gyár”. Valahol ezek szerint volt egy 1. Számú is.
  A Nanjing Lu mögött az új “The Exchange” (amit egyébként akkortájt kezdtek építeni és nemrégiben adtak át) melletti régi épület a Shanghai-i Számítógépgyár volt, most irodák vannak benne.
• A szállodai bárokon kívül nagyjából 1db nyugati típusú kocsma volt, a Judy’s. Ez a Changle Lu-n volt egy régi atombunkerben amit Martin, a német tulaj a hadseregtől bérelt valahogy a helyi felesége révén. Hétvégenként ide járt a külföldiek bulizós rétege – nem kellett előre leszervezni, ha valakivel találkozni akartál az előbb-utóbb beesett ide. Abban az évben kezdtek nyílni az új kocsmák-éttermek, heti rendszerességgel.
• A Hengshan Lu-n még lehetett biciklizni. Egy-két hónappal érkezésem után tiltották ki a biciklistákat. Az egyik sarkon (már nem emlékszem pontosan hol, a jelenlegi Sasha’s környékén vagy egy sarokkal odébb) még több évig állt egy klasszikus beton géppuskafészek a kert végében a régi időkre emlékeztetve.
• Ahol most vaskerítéseket láttok, mind fal volt. A kertek, udvarok fallal kerítettek voltak.
• Pár hónappal a kiérkezésem után készült el az első metróvonal. Húszpercenként jártak a jórészt üres szerelvények, az utasok fele kíváncsi turista volt.
• Fél évvel később nyílt az első McDonalds a Huaihai Lu-n (Kínában másodikként, a pekingi után), nagy szenzáció volt. Több hónapig sorállás volt. Ma egy kínai gyorsétterem van a helyén.
• Péntek esténként mozi volt az amerikai tengerészgyalogosoknál, akiknek a Shanghai Center-ben volt a “laktanyájuk”, a bal oldali szárny 16. emeletén ha jól emlékszem. Rendes 16 milliméteres filmek mozigépből, pattogatott kukorica, kóla, sör, belépés útlevéllel – a magyar határeset volt de a sógornőmre való tekintettel beengedtek minket.
• Pudongon az újonnan épült utakat az oda (ritkásan) települt cégek után nevezték el, így lett Epson, Siemens, Eastern Software Rd. Persze az is lehet hogy amerikai mintát követtek.
  Néhol a házszámot is az elsőre betelepült cég határozhatta meg, így kezdődik néhány utca a 88. számmal gyártelepeken.
• Két kategóriájú taxi volt: az 1 RMB-s, otthoni régi csapottseggű Suzuki-szerű Daihatsu, meg az 1.2 RMB-s Santana. Aziz haverom persze talált egy 0.9 RMB-s valamit, de ilyet nappal soha nem láttam, és az 1RMB-s állományt is kiirtották pár évvel később.
• Valahol 2 yuan alatt volt a benzin litere. Nem voltak benzinkutak (egy-két kivétellel), járműtelepekre kellett bemenni tankolni olyan kutaknál mint amik nálunk a hetvenes évek táján voltak.
• A Fanyu Lu-n, a Holiday Inn melletti sikátorban a legjobb sülttésztát csinálta egy mami, összesen 4 RMB-ért vacsoráztam nála: 1 RMB volt az üveg Reeb, 3 RMB a tészta, jó vastag, kézzel húzott, sok zöldséggel és hússal, azóta se ettem olyan jót. (Azóta legyalulták a bodegasort, utca van most a helyén).
• Nyílt csatornák voltak a városban, amik amellett hogy szennyvízgyűjtőként funkcionáltak, hajózási útvonalat is biztosítottak. A csatornázás nélküli negyedekből biciklivel, két oldalra felkötött olajoshordókban hordták a “humán trágyát” a gyűjtőhelyekre, ahol nagy betonmedencékbe öntötték, aztán az anyag egy csövön keresztül beleömlött a csatornán parkoló bárkákba, amik végül kihordták a szervesanyagot a városon kívüli termőföldekre és eladták értékes trágyaként.Anno volt egy interjú az egyik újságban egy ilyen kiveszőfélben lévő szarbiciklistával, aki megvallotta hogy időnként megízlelte a szállítmányt, mert savanyú illetve lúgos állaga alapján tudta lemérni a minőségét. Esküszöm. Valahol megvan a cikk, külön elraktam.Ezeket a csatornákat hamarosan befedték, utcák keletkeztek a helyükön – ilyen pl. a Zhaojiabang Lu, a középen futó fasor helyén régen víz (leginkább szennyvíz) folyt.
• Sokat álltam sorompónál (nem leengedős hanem oldalról behúzósnál) a Caobao Lu-n – ma a hármas metró jár a vasút helyén, betonlábakon – de másfelé is járt még a belvárosban vonat, a Xujiahui mellett, a mostani Zhongshan Lu - Wuzhong Lu felé konkrétan pályaudvar is volt.
• A Yanan Lu 2×2 sávos út volt, mint régen a koncessziós időkben. Igazából ugyanúgy változatlan maradt 1949 óta mint a város maga (csak akkor ezt én még nem tudtam). A Tongren Lu-tól nyugatra kellemes étteremsor övezte, ékköveként a Red Rhino francia üzemeltetésben, kitűnő tavaszi tekerccsel és sült krumplival. Átellenben nem sokkal később nyitott az eredeti Badlands (ami ma a Julu Lu-n van), ahol éjjel-nappal 30 RMB-ért volt all-you-can-eat tex-mex büfé (rendkívül gyenge volt, de a semminél feltétlenül jobb). A tulaj egy New Jersey-i srác volt aki amúgy perfekt beszélt Shanghai-iul és soha nem zárt be addig míg ott voltunk. Erre néha ráfázott.A Yanan szélesítésekor mindkét oldalról elbontottak egy-egy sor házat, így ezeket a régi jó helyeket is.
• Kunshanba kb. két-két és fél óráig tartott lemenni, 2×1 sávos göröngyös vidéki utakon, amik anno országútként funkcionáltak. Eleink a koncessziós időkben ugyanezeket az utakat használták. Shanghaiból sehová semmiféle autópálya nem vezetett, akkoriban kezdték el a Nanjing felé vezető szakaszt építeni.
• TGIF partyk az ausztrál konzulátus kertjében, ami akkor a Huaihai Lu-Wulumuqi Lu sarkán állt (ma talán iráni konzulátus vagy ilyesmi), itt találkozhattál mindenkivel aki számított (és nem járt a Judy’s-ba).
• Nagyon kevés mobiltelefon volt, azt hiszem nem is nagyon épült ki az akkori 450MHz-es hálózat (Magyarországon ez volt az első Westel) – helyette viszont mindenkinek volt legalább egy személyhívója (BBji), valamint tele volt a város kis zöld bódékkal (az első telefonfülke évekkel később nyílt a Bundon), amikben egy-két mami ült sok telefonnal. Ha hívtak a bibijin, odamentél egy ilyen bódéhoz, fölvetted az egyik telefont, mami megnyomott egy gombot, fölhívtad a megfelelő számot, beszéltél, letetted, mami mondta mennyit kell fizetned. 1 maot sokszor háromszögbe csomagolt 1-2-5 fenesekben adtak vissza.
• A Nanjing Lu 2×1 sávos volt, végig nyitva állt a forgalom előtt, de ráccsal el volt választva a gyalogosoktól. Két híd volt átjárásra, az egyik a People’s Park közelében, a másik a Henan Lu-nál, kiváló esti fotóshelyek voltak.
• Nem voltak szupermarketek, sem éjjel-nappali üzlethálózatok. Előbbiek szerepét a Portman aljában lévő Wellcome (a helyén most City van) és Watson’s, valamint az akkoriban nyílt Orient Super látta el valamennyire, de leginkább piacra jártunk. Éjjel-nappalik helyett mamik illetve családok által üzemeltetett kisboltok voltak sűrűn, néhány helyen még megmaradtak a belvárosban illetve sűrűbben lakott helyeken kijjebb is.Kenyérből csak szeletelt, édeskés kocka volt néhány üzletben, később kezdtek nyílni a Marco Polo pékségek.
• A régi TV-torony kicsit az Eiffelre hajazott, a Nanjing Lu déli oldalán volt a Chengdu Lu közelében.
• Konkrétan teljes falvak maradtak itt-ott a városban egészen a legutóbbi évekig. Annak idején a Caobao Lu és Hongqiao Lu közötti részen szétszórva álltak házak, vidékies stílusban, köztük veteményesek – a jelenlegi Hongqiao Golf Club területén disznóhízlalda is volt. Az IKEA helyén lévő falut 7-8 éve bontották el, de az északi nyúlványa egészen 3-4 évvel ezelőttig még megmaradt.
• A Mariott helyén, végig a Huangpi Nanlun növény- és kisállatpiac volt, ott vettem az akváriumomat. Ez nagy valószínűséggel a koncessziós időkben is működött, a lóversenypálya bejáratával szemben pont megfelelő helyen volt.
• A régi kínai negyed gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki mint valószínűleg évtizedekkel azelőtt: sikátorok, kidőlt-bedőlt, ráeszkábált házak, csatornázás nem nagyon (közös WC-k voltak az utcán forgalmasabb helyeken). Első héten meghívott minket egy ifjú pár az esküvőjük után egy ilyen környékre: a ház földszintjén közös konyha, a pár négyzetméteres szobákban egy-egy család lakott, a fürdőszoba ismeretlen volt.
• A taxisok kézzel írták a számlát.
• A Bund déli részén, a Dongmen Lu környékén volt a személykikötő ahonnan Putuoshanra jártak hajók. Este 7 körül indult és reggel 5-6 felé ért oda. Negyedosztályon 20-30 RMB volt a jegy.
• Kb. havi rendszerességgel nyomtatott újságot csináltunk az öcsémmel “Shanghai-i Dörmögő” címmel és postán terjesztettük az otthoni barátoknak, megspórolandó a levélírást..

Vegyük ezt a (tippem szerint) nyolcvanas években készült fotót a Xujiahui-ről (csak tudnám milyen épületről):

• Amikor ’92-93 telén turistaként látogattam Shanghaiba, a tér helyén egy kurvanagy lyuk volt, a kép bal alsó sarkában akkor nyílt az Orient Shopping Center, az egyik legelső bevásárlóközpont (konkrétan emiatt mentünk oda)
• A képen látható csuklósbuszok akkoriban még rendszerben álltak (lásd fentebb a Bundon készült képet) – a Suzhou folyó fölötti meredek hidakat néha nem tudták leküzdeni Trabantnyi motorjaikkal, ilyenkor kiszállt az utazóközönség és megtolta a járgányt. A belmagasságuk nem érte el a 180 centit, csak lehajolva lehetett állni bennük.
• A kép bal felső sarkában látható korabeli Huashan Lu kb. ’96-’97–ig pontosan így nézett ki. Nem csak az utca maga hanem a panoráma is, miszerint közel-távol nem volt semmi magas épület.
• A bal oldalon jogosan nem látható mai Hongqiao Lu-szakasz legalább 1997-ig egyáltalán nem létezett, a helyén korrekt dzsumbuj terpeszkedett, azon jártam át a Fanyu Lu felé. Volt egy rövid utcakezdemény (Xushen Lu), annak a sarkában/végében egy ma is létező KFC, ami előtt ujgur-csapatok sütögették a yangrouchuant eleinte 1 majd 2 maoért ami aztán nagyon gyorsan fölment 5 mao-ig.
• A mai Huating Nemtommi hotelből a Zhongshan Lu-Caoxi Lu sarkán – ami annak idején Sheraton volt – délnyugat felé kitekintve kb. ugyanez a látvány tárult az ember szeme elé. Ma a 3. metró, Hocó és István lakása, toronyházak meredeznek arrafelé.
• A Xujiahui Park területének nagyobbik részén egy régi francia gumigyár volt, a kéményét meghagyták, az áll a park délnyugati sarkában oszlopként.

Az érkezésem előtti évben kiadott Shanghai-térkép innen letölthető, vannak rajta csudálatos dolgok:

  Shanghai térkép, 1993 (2.5 MiB, 24 letöltés)
Csak regisztrált felhasználók tölthetik le a fájlt.

No related posts.