Hatvan éve történt

Az Urbanatomy alaposan utánajárt hogy milyen cikkek jelentek meg a korabeli angol nyelvű sajtóban a kommunisták bevonulásáról, ami éppen hatvan évvel ezelőtt vált esedékessé a polgárháború során.

Kemény csata dúlt a városért: közel két hétig harcolt a kommunisták 290 ezer és a nacionalisták 210 ezer katonája, a harcok összesen több mint százezer áldozatot követeltek.

Az európai hadszíntereken történteket látva kissé hihetetlennek tűnik, de a városlakók szinte semmit nem éreztek az öldöklésből: a harcok túlnyomórészt a város határán folytak, a koncessziós területek érintetlenül hagyásával.
(A japánok elleni védekezés során is hasonló volt a helyzet: a Shanghai-i csata során Zhabei (akkoriban Chapei) déli határáig, a koncessziós területekkel határos Suzhou folyó partjáig terjedtek csak a harcok, ahol a túlpartról bámészkodók hada követte a harci eseményeket a Sihang Warehouse környékén – állítólag Chiang Kai-shek ezzel is próbálta demonstrálni következetes kiállását a japán agresszióval szemben és további támogatást szerezni a Nyugattól)

A koncessziós területek lakossága vélhetően vegyes érzelmekkel fogadta az eseményeket, de az is jó okkal feltételezhető hogy nem tört ki pánik: az utóbbi egy évtizedben sok vihart megélt már a város, jött-ment ilyen-olyan politikai és egyéb vezetés, de az üzletmenetet lehetőség szerint mindenki békén hagyta, saját jól megfontolt érdekében. Ráadásul 1945 óta az amerikai katonák és hadihajók mindennaposak látványelemei voltak a városnak (Hudec apartmant-házában is béreltek lakásokat amerikai tisztek), ez nyilván adott valamifajta biztonságérzetet a volt koncessziós területek külföldi lakóinak.

A britek nem nagyon zavartatták magukat: az újsághírek szerint kerülőutakon ugyan de bejutottak a Shanghai Club-ba a Bundon, megünnepelni az éppen esedékes Empire Day-t. A brit főkonzul meglehetősen flegmán kezelte ezt az egész amatőr miskulanciát ami odakint folyt: “Amennyiben kedvező feltételekkel tudjuk folytatni üzleti tevékenységeinket, azon leszünk hogy segítsük Shanghai és ezzel együtt természetesen Kína népét, fejlesszük a kereskedelmet mindkét oldal számára hasznot hajtva. Amennyiben nem biztosítanak számunkra tisztességes feltételeket, bármikor össze tudunk pakolni és hazamegyünk.”

Ezt a véleményt persze nyilván nem osztották a hallgatóságból azok, akiknek kemény, mozdíthatatlan befektetéseik és üzleteik voltak a városban – bár ezek jelentős része addigra már felszámolta ittlevőségeit és lelépett a városból. Hudec szegény konkrétan megszívta: a Hubertus Court ugyan névleg az övé maradt egészen az ötvenes évek elejéig, egy helyi embere menedzselte és valószínűleg részesedett is valamit a bérleti díjakból egy darabig, de eladni már nem tudta (a kommunista városvezetés zárolta az ingatlant), aztán hamarosan el is államosították.

Érdemes elolvasni a korabeli szemtanúk leírásait a megszállásról, egészen meghökkentő, néha vicces, néha tragikus sztorikat adnak elő – ilyen például annak a nacionalista szakasznak a története, akik hősiesen megvédték a Park Hotel környékét, minek alkalmából nagy bulit rendeztek a tiszteletükre itallal-csajokkal, hogy aztán másnap hajnalban másnaposan, kisgatyában haljanak hősi halált amikor rajtuk ütöttek a kommunisták..

Related posts:

1. Húsz éve történt
2. Badlands
3. Bontják a zsidónegyedet?