Angol-tanulásra kötelezik az Internet-cafésokat

2009. szeptember 9. by Guczó 

A Xinhua szerint megint rászálltak szegény Internet-cafékra: az Expora a tulajdonosoknak és a személyzetnek is meg kell tanulnia angolul, tekintettel a sok külföldi turistára.

A “megtanulni”-t értsük kicsit lazán: a közel másfél ezer üzlet személyzete kétnapos kiképzést kap az Internet Service Associationtól, ami egyike a Netet Kínában áttekinthetetlenül benövő állami szervezeteknek. Valamiből nekik is meg kell élni elvégre. Xuhui kerületből az első 36 Internet-caféból érkezett 144 fős csoportot már ki is tanították úgyhogy itt már bátran kérhetünk Somlóit angolul is.

Az ISA titkárnője azt mondja hogy októberre végeznek is a programmal. Négyen kell résztvegyenek a tanfolyamon egy-egy üzletből: a tulaj, a jogi képviselője, egy technikus, valamint egy felszolgáló. Ez ugye nagyjából 5-6000 tanuló, a fejenkénti 400 RMB-s díjjal eléggé szép összeg jön ki.

A netcafé-tulajdonosok, akiket átlag évente előkapnak valami kampánnyal, persze háborognak szegények, de mit tudnak tenni. Értelme nincs sok egy kétnapos tanfolyamnak, de legalább drága és arra a két napra gyakorlatilag be lehet zárni a boltot, olyan alkalmazotthiánnyal küzdenek.

Oszd meg a cikket:
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • email
  • LinkedIn
  • StumbleUpon
  • Technorati

Kapcsolódó cikkek:

  1. Rekord
  2. Tébé
  3. Átalánydíjas GPRS kapcsolat
  4. Agyamban kopasz cenzor ül

Enter Google AdSense Code Here

Hozzászólások

Itt szólhatsz hozzá.
Ha nem tetszik a neved mellett megjelenő avatar, itt szerezhetsz másikat!