Női kézilabda világbajnokság Jiangsu tartományban

2009. november 20. by  

2009. december 5-20. között rendezik meg a XIX. női kézilabda világbajnokságot Jiangsu tartományban. A Shanghai-i magyar kolónia szervezésében szurkoló-különítményeket küldünk az eseményre – részletek alább.

A magyar női válogatott jó szokásához híven kijutott az eseményre, és bár Pálinger, valamint Görbicz nélkül érkezik, mégis szívet melengető látvány lesz, ahogy a magyar lányok a kínai „pástra” lépnek.

Szerencsénkre a tartomány 6 vendéglátó városából éppen Suzhouban kezd a magyar válogatott, sőt, ha bejut a középdöntőbe, itt is folytatja menetelését. Reményeink szerint a középdöntők után azonban átteszi székhelyét a tartományi fővárosba, Nankingba, mert ez azt jelentené, hogy a legjobb négy csapat közé került a tornán. Ha azonban nem így jön ki a lépés, akkor december 17-én a helyezésekért folytatott küzdelmek során ugyancsak Suzhouban lépünk pályára.

Az elmúlt időszakban a Sanghajban élő magyarok között szerveződni látszik egy kb. 13-15 fős társaság, aki hajlandó a nyitómeccsért (Tunézia ellenében), valamint a másnapi (Chile elleni) meccs kedvéért egy hétvégét a sokak által „megnézhetőnek” tartott városban tölteni. A jegyek árusítását november 12-én kezdték, tehát még van esélyünk a 15 EUR/meccs árú jegyek beszerzésére. Aki csatlakozni szeretne a szurkolótáborhoz, az november 22-ig, legyen szíves jelezze ezen szándékát a Shanghai levelezőlistán keresztül, vagy e-mail-en a nagysimek@yahoo.com címen.

Hadd emlékeztessük a tisztelt nagyérdeműt, hogy Suzhou kb. 90 kilométerre van Sanghajtól, ami egy jól megválasztott „D” jelű vonattal 39 percnyi távolságot jelent. (Persze lehet Harbinon keresztül is menni, az 5 és fél óra, ha valakinek kalandtúrára fáj a foga.) Előzetes számítások szerint kb. 410 RMB/fős árral lehet kalkulálni az eseményen való részvétel fix árát (jegy/szállás/vonatjegy).

További információkat az en.jiangsu2009.cn című honlapon találhatnak az érdeklődők.

A meccsek menetrendje:

dec. 05. 19:15 Magyarország – Tunézia
dec 06. 17:15 Chile – Magyarország
dec 07. 19:15 Románia – Magyarország
dec 09. 21:15 Magyarország – Norvégia
dec 10. 19:15 Magyarország – Japán

Továbbjutás esetén várható párosítás:
dec 12. 19:15 3.C – 1.D (Magyarország – Németország)
dec 13. 21:15 2.D – 3.C Korea v. Spanyolország – Magyarország)
dec 15. 17:15 3.C – 3.D (Magyarország – Korea v. Spanyolország)

Related posts:

  1. Tóth Krisztina a Shanghai-i Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon
Enter Google AdSense Code Here

Hozzászólások

Itt szólhatsz hozzá.
Ha nem tetszik a neved mellett megjelenő avatar, itt szerezhetsz másikat!