Kognitív disszonancia

Pepito kedvenc szavajárása volt egy időben.
Én meg úgy vagyok ezekkel a hosszú latinos kifejezésekkel hogy úgyis elfelejtem őket (mármint a kifejezést) és csak arra fogok emlékezni hogy amit tulajdonképpen mondani akarnék arra van egy ilyen hosszú idegen szó – halálosan frusztráló helyzet, úgyhogy egy ideje már meg sem kérdezem hogy ezek mit jelentenek, mert minek.

Szóval így voltam én ezzel, bevallom mostmár: kb. annyit tudtam hogy ez egy ilyen zavaros dolog két ellenkező izével, és rögtön a következő öt másodperc során elfelejtettem mindkét szót.

Mindenesetre Pepiton kívül mástól talán nem is hallottam ezt, egészen idáig.

A minap itt járt nálunk Ferber Katalin Japánból. A Waseda egyetemen tanít ázsiai és japán gazdaságtörténetet – ez már önmagában is érdekes ugye.

Katalin egy jelenség, az a fajta régi értelemben vett értelmiségi, akivel élvezet beszélgetni, aki mellett soha nem unhatod el magad, bármiről, bármikor föl tud bukkanni valami amit ki lehet elemezni és a mélyére menni. Élmény volt minden perce az időnek amit vele töltöttem itt Shanghaiban – igazából azért jött hogy a Waseda-i kínai diékjait látogassa meg, én csak afféle betolakodó voltam.

Na, lényeg a lényeg, Katalin világosította meg nekem ezt a kognitív disszonancia dolgot – amivel persze így utólag mostmár én is tisztában vagyok, és naná hogy tapasztalom napi szinten, csak eddig nem tudtam definiálni.

Azt mondja Katalin hogyaszongya:

Föláll egy óráján az egyik japán diákja és kijelenti:
- Minden külföldi bűnöző
(Katalin): Szóval akkor én is bűnöző vagyok?
- Nem, nem, az más
- Nade most mondtad hogy minden külföldi bűnöző, nem?
- Igen, minden külföldi bűnöző
- Én külföldi vagyok?
- Igen
- Akkor én ezek szerint bűnöző vagyok.
- Nem nem, az más

És így tovább, és így tovább. És nehogy azt higgyük hogy az adott illető rájön valaha arra, hogy a logikájával vagy a halmazelméleti értelmezésével van probléma.
Ez megy egész Délkelet-Ázsiában.

A kínaiak pl. igen jó matematikusok, talán Nobel-díjat is kaptak kivándorolt tudósok valami halmazelméleti ügyben (nem fogok utánanézni..) – de a kínai közember, sőt, a magasan képzett szakember is hasonló kihívásokkal küzd, amikor az elméletet prosztó napi logikára kell fordítani. A “savanyú a szőlő” tanmese kismiska ahhoz ami Shanghaiban napi szinten történik. Tökéletes leírása az effektusnak Pepitonál található.

Egy további példa, saját gyűjtésből – találjuk ki közösen, melyik beszélgetőfél a Shanghai-i!

- Kimenjek eléd a reptérre?
- Persze, szeretném, de valószínűleg késik a gép, ha nem érsz rá akkor ne várj rám órákat.
- Szóval nem szeretnéd hogy kimenjek.
- Dehogynem.
- De az előbb azt mondtad hogy nem szeretnéd.
- Nem mondtam ilyet.
- De késni fog a géped.
- Lehet, ezt nem tudhatom.
- Szóval azt akarod hogy ott dekkoljak a reptéren órákig.
- Dehogy akarom, ezért mondtam hogy csak akkor gyere ki ha ráérsz, lehet hogy késik a gép.
- Szóval nem szeretnéd hogy kimenjek. Miért beszélsz mellé?
- OK, gyere ki elém.
- Nem megyek ha nem akarod.
[és így tovább, orrvérzésig]

Ha más nem, ez mindenképp gátat vet annak hogy Kína valaha világhatalom legyen.

No related posts.