Fotósboltok
2012. március 8., Guczó · 2 hozzászólás
Többen kérdezték mostanában úgyhogy összegyűjtöttem a tuti fotósboltokat – nem igazán érdemes MediaMarkt-ban és egyéb hasonló nagyáruházakban vásárolni fényképezőgépet, még kevésbé objektíveket és egyéb tartozékokat, inkább az alábbi három áruházban kell körülnézni:
A Szalmakalapos Robinhúd
2011. november 8., Guczó · Hozzászólás
Megvan ugye a Kalapácsos Bankrabló?
Na itt a másik vidéki jómunkásember, aki egy feszítővassal, szeletelőkéssel, esernyővel és bambuszkosárral vágott neki a feladatnak.
Amúgy sikeresen: nem sokkal több mint tíz perc kellett neki hogy föltörje az egyik ATM-et. Igaz, az első próbálkozáskor beindult a riasztó, el is menekült kicsit, de miután nem történt semmi a riasztásra, szépen kipakolt félmillió yunkót a gépből.
Gazdagság-menedzsment
2011. november 1., Guczó · Hozzászólás
Kicsivel a spam megjelenése után kezdődött itt Shanghaiban, de ez mondjuk nem jelent semmit. Máshol a világban (ld. Boiler Room) nyilván voltak már ennek hagyományai, de amikor úgy 10-12 évvel ezelőtt fölhívott az első “befektetés-menedzser” cég, hirtelen nem tudtam hová tenni a dolgot.
Utána volt egy olyan időszak hogy naponta egy-két ilyen hívásom is volt, mostanában kicsit belassultak: úgy kéthetente-havonta jön egy telefon.
Shanghai
2011. október 8., Pepito · Hozzászólás
Néha gyűlölöm, néha mennék a francba, néha bánom, hogy itt élek. De jobbára békével tölt el az ittlét.
A Nőstény
2011. október 4., Pepito · Hozzászólás
A Nőstény (nagy N) egy speciális embertípus. Tipikusan nőnemű és tipikusan shanghai. Szerencsére nem minden nő ilyen még Shanghaiban sem.
Próbáljátok meg őt úgy elképzelni, mint azt a hajóskapitányt, aki már elhagyta a kikötőt, de elfelejetett üzemanyagot vételezni, visszafordulni nem akar és most pánikban van, vajon elér-e a következő kikötőig. Útközben minden lehetséges hajót megállít, üzemanyagot kunyerál, mindent megígér, fenyegetőzik, vontattatja a hajót másokkal. A legénységgel üvöltözik, evezőt faragtat velük, talán vitorlát állíttat, és hátszelet is megpróbál szerezni valahogyan. Mindeközben azon vacilál, hogy talán mégis vissza kellene fordulni amíg lehet, vagy egy másik kikötőbe menni előbb, vagy a fene tudja. A Nőstény nem tudja, mit akar, de azt nagyon.
Éjszaka
2011. szeptember 29., Pepito · Hozzászólás
Kínában nincsenek kocsmák. Nincsenek kocsmák abban az értelemben, ahogy elképzeljük a falusi késdobálókat. A kocsma a szociális kapcsolatok kovásza és olvasztótégelye is egyben, de hát Kínában a szociális kapcsolatok annyira felszínesek, hogy csak ezért nem megy le senki.
Vannak viszont vendéglők és bárok. Némelyik klubnak hívja magát, de klubélet az nincs, esetleg élőzene este tíztől kettőig, háromszor negyedóra gyantázással.
Vannak verekedések is, de vér ritkán folyik. A kínai inkább csak lökdösődik, dulakodik. Persze láttam már húszkilós tömörfa bárszéket lendülni. Többre nem emlékszem… Kimentünk onnan.
A Jangcétól délre
2011. szeptember 28., Pepito · Hozzászólás
Az a pletyka járja, hogy valamikor a hatalomátvétel után, az ötvenes évek elején egy bölcs tanácsadó azt javasolta a mégbölcsebb Mao elnöknek, hogy a Jangcétól északra a tél nagyon kemény, míg délre mindig nyár van. Vagy ha nem is nyár, de ki lehet bírni.
Hogy ennek a vélekedésnek az elfogadását valójában semmilyen vizsgálat nem előzte meg, abban teljesen bizonyosak lehetünk. Akkoriban már csak így ment errefelé.
Hagyjuk meg nekik, hogy a tanácsadó leginkább az északon élő emberek közérzetének jobbítását célozta, mintegy szabadon hagyva a lehetőségeket délen élők számára. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy akkoriban igen szabadon és elvágólag értelmeztek mindent, amit az Elnök sugallt, mintegy megtöltve tartalommal a félmondatokat.
Az eredmény, ha nem is katasztrófális, de felettébb kellemetlen. Hogy mi történt északon, azt olvassátok el itt. Hogy mi történt délen, azt máris mesélem. Tovább
Egyre több áldozatot szed a rák
2011. szeptember 26., Guczó · Hozzászólás
A városi Betegségmegelőző Intézet statisztikái szerint minden százezer lakosból 350 rákos megbetegedésben szenved.
A halálesetek harmadát rák okozza: százezer lakosonként 219-en ebbe halnak bele – a férfiak 20%-al sűrűbben mint a nők.
Előbbieknél leggyakoribb a tüdő-, gyomor-, máj-, gerinc- és végbélrák, nőknél pedig a mell-, tüdő-, gerinc- és májrák.
Az erősebb kutya…
2011. szeptember 23., Pepito · 1 hozzászólás
Képzeljetek el egy országot, ahol egymilliárd tizenéves él. Tényleg! Szánjatok rá kis időt.
Árnyaljátok az eredményt azzal, hogy hiányzik a keresztény könyörületesség elve, az ókori görög és római etika, Kant Morál-filozófiája, a modern humanizmus és még néhány számunkra alapvető megközelítési mód a hétköznapok konfliktusainak feloldására.
Mi mind egy rafinált, leginkább öntudatlan, kevert stratégia szerint hozzuk meg mindennapi döntéseinket. De eltérő körülmények között a szabályok más hangsúlyt kapnak.
Valóban, mi sülne ki, ha nem használná senki az aranyszabályt és az ezüstszabályt?
–
Először publikálva: Kispad, 2005. március 19.
Lopott bölcsességek
2011. szeptember 13., Guczó · Hozzászólás
A hosszú hétvégén Yandangshanra mentünk kirándulni.
Úgy hat-hét évvel ezelőtt voltunk már ugyanott egy magyar kontingenssel, de akkor annyira szar volt az idő, hogy pl. mi Bélával az egyik napot teljes mértékben a szállodaszobában töltöttük. Volt kolbásza és szalonnája, vittem könyvet, elvoltunk.
Miszerint A szállodában – és akkor témánál is vagyunk.
