Nyitólap

February 5, 2008

Intervenció

Rosszkor bújt ki a szög a zsákból.
Mármint erre az utóbbi másfél hetes zűrzavarra gondolok, amit a havazás okozott. Most olvasom hogy itt Shanghaiban valami harminc-negyven ház dőlt össze a hótól - pedig 2-3 centinél több nem nagyon volt az biztos.

Máshol nyilván komolyabb havak estek le, de az, hogy az egész országban gyakorlatilag összeomlott mindenféle logisztika, meglehetősen rossz képet fest. Illetve azt hiszem éppenhogy reális képet: kínai stílusban minden centire éppenhogy működik, aztán ha megpöcköli egy kicsit az ember, borul az egész

Tovább, még, tovább! »

January 29, 2008

Katasztrófaturizmus

Esik a hó.
Ez normális helyeken azt jelenti hogy esik a hó, de itt Shanghaiban, ahol szokásosan évente egyszer, öt percig szokott ilyesmi történni és fél órán belül nyoma sem marad, valóban rendkívüli eseménynek számít az, hogy leesik 2-3-4 centi és meg is marad.
Nem, nem voltak csúszósak az utak, kipróbáltam. Illetve igen, csúszósak voltak, ahhoz képest hogy szárazak is lehettek volna.

Mindenesetre épp hétfőn, a legnagyobb hóesés közepén kellett Qingpuba menjünk egy mítingre.

Tovább, még, tovább! »

January 15, 2008

MAGLEV-ellenes tüntetés

Nakéremszépen, ide jutottunk.
Vasárnap délután kb. száz ember gyűlt össze a Városfejlesztési Múzeum előtt, hogy aztán onnan szépen átvonuljanak a tanácsháza elé és jelszavakat kántálva tiltakozzanak a MAGLEV tervezett bővítése ellen - ti. kínai technológiával Hangzhouba építenének meg egy újabb vonalat.

Tovább, még, tovább! »

December 23, 2007

The Sanbai Quai Dance

DSC_7746.jpg

December 12, 2007

Elektromos Nyüvek

Jövünk haza hajnal kettő tájt, kapcsolnánk föl a villanyt, sehol semmi.
Kiderült hogy a helyi áramszolgáltatónál volt egy 7.8 RMB-s elmaradásunk aminek ma volt a fizetési határideje (igen, küldtek külön fizetési felszólítást levélben), ami befizetésre került ma délután, ennek ellenére azonnyomban kikapcsolták az áramot.

RY fölhívja őket, erre sértődötten közlik hogy persze hogy ki van kapcsolva az áram,. Aztán megnézik a kurvadrága (amúgy Oracle-alapú) rendszerben, tényleg fizettónk. Na jó, akkor majd holnap kijönnek bekapcsolni az áramot. Nade nehogy már, tessék kijönni most. Miért, minek nekünk áram éjszaka, úgyis alszunk (így). Elhangzott több érv is, a fűtés és világítás nem igazán ért célt, de amikor odáig jutott a dolog hogy a hűtöben megrohadó cuccokért vállalják a felelősséget akkor nagynehezen beleegyeztek hogy kiküldenek valakit.

Még szerencse hogy van gyertyánk, akku a notebookban, meg egy szomszéd valahol aki nyitva hagyta a WiFi routerét, így születhetett meg ez a bejegyzés :)

Tovább, még, tovább! »

December 9, 2007

Ubi

Mit leltem a Carrefourban:

DSC_7390.jpg

Tovább, még, tovább! »

December 6, 2007

Tűz és víz, avagy miért mocskosak az autók

Egy idő után föltűnt, hogy csak elővigyázatosan szabad közelíteni az autóhoz, annyira mocskos - viszont ez amiatt van, mert a szomszédos benzinkutak mellett lévő autómosók mind zárva vannak.

Pár nap után azért már valóban tarthatatlannak bizonyult a helyzet, így megkérdeztem a szomszédos kútnál hogy mi a szitu. Csak annyit mondtak hogy bezárt a mosó, kész.

Aztán eszembe ötlött hogy nemrégiben (november 24-én) fölrobbant egy benzinkút Pudongon, négyen meghaltak és valami harmincan megsebesültek.

Tovább, még, tovább! »

November 15, 2007

Zsírjára sütjük

A múltkorában fölmerült kérdésként az egyik itt járt forgatócsoport részéről hogy mi a legpozitívabb és legnegatívabb élményünk Kínáról. Frappánsan - és azt hiszem teljesen jogosan - lepattintottuk a kérdést.
Mindenesetre inspiráló volt, azóta néha eszembe szokott jutni.

Mint például ma (illetve tegnap, azazhogy ma éjjel) is.
Az Auction of Promises (mindjárt megírom azt is) során elárverezték a harminc fős gulyásleves-ígéretemet, amit most foganatosít a vásárló. Tegnap este neki is álltam a projektnek, és ígéretemhez híven minden nyersanyagból a legjobbat (értsd: legdrágábbat) vásároltam be. Organikus paradicsom, paprika, hagyma, ausztrál marha, ilyesmi.
Hét kiló hagyma - volt már példa arra hogy szemben ült velem egy ilyen kvantum, még másodéves koromban, amikor egy szintvacsorára resztelt májat főztünk a Schönherzben. Fiatal, érzékeny szervezetem fél kiló után tiltakozni kezdett (taknyom-nyálam egybefolyt), mire Punczy barátom fejembe nyomta az akkoriban igen modernnek és menőnek számító űrhajós-bukósisakját, lecsapott szélvédővel, aminek segítségével végül sikerült abszolválnom a feladatot.

Tovább, még, tovább! »

September 27, 2007

Razzia

Tegnap reggel rohanok egy megbeszélésre. A liftben próbálom emberformává alakítani magam - előző este voltam fodrásznál, természetesen kockásra feküdtem az új frizurámat, de semmi baj mert a liftben van tükör, nyálazgatom hetyke tincseimet a helyükre.
Még fejemen a tenyerem amikor a földszintre érek, ahol öt darab rendőr téblábol, az egyik rögtön le is stoppol.

- Maga itt lakik?
- Ön szerint?
- Útlevele, bejelentőlapja?

Az útlevelet persze nem hordom magamnál, a bejelentőlapról meg azt sem tudom hogy néz ki, de ezen ne múljon, visszaliftezek az útlevélért.

Tovább, még, tovább! »

September 24, 2007

Térkép

Találtam egy kiváló új online térképet - igaz még nincs kész teljesen, de ígéretes.
Itt az irodánk például.


Tovább, még, tovább! »

August 28, 2007

Gendicine

Csak hogy meglegyen a weben, hátha más is keresi.*
Egy otthoni ismerős kért meg hogy szerezzek ilyen gyógyszert - rákos betegnek kell, állítólag csak Kínában forgalmazzák. A shenzheni gyártót SiBiono-nak hívják.

Tovább, még, tovább! »

August 17, 2007

Közösségi egészségügy

Este bementem Aldohoz a kórházba - a betegségeivel kapcsolatban mindig is úgy nyilvánult meg mint ahogy ezt egy korrekt nyugdíjastól elvárhatja az ember: hosszasan, részletekbe menően, leginkább vizuálisan.

Most csak annyi volt a különbség, hogy Aldo tényleg majdnem meghalt, és olyan sebeket szerzett, amiket nekem sem mert megmutatni a kórházban.

Tovább, még, tovább! »

July 17, 2007

Great Firewall, Episode #2: A Nagy Fograesés

Komolyan mondom nem értem mi a francot akarnak.

Igen, persze, azon izmozik a fél világ hogy szűrik a webet - nem szeretjük mi sem, de ezzel együtt lehet élni, kisebb kényelmetlenségtől eltekintve nem éri különösebb kár az embert.
Aztán úgy pár hónapja mindenféle misztikus hibák kezdték ellepni a levelezőszervereinket (tudni kell a dologhoz, hogy mailhosting-szolgáltatást is nyújtunk az ügyfeleinknek - eleinte helyi szolgáltatókkal dolgoztunk együtt, de idővel jobbnak láttuk ha magunk oldjuk meg a dolgot).

Gyanítom hogy a probléma előbb is létezett, csak akkor került napvilágra hogy tényleg valami gebasz van, amikor felmondott a sysadminunk, aki előszeretettel mosta el a problémákat. Mindenesetre szinte napról napra romlott a helyzet, két-három ügyfél végül úgy is döntött hogy más megoldást választ.

Tovább, még, tovább! »

June 30, 2007

De, dicsekvésképp mondom

Hamarosan megjelenik a "Culture Shock! Shanghai" c. könyv legújabb kiadása. Úgy alakult, hogy a könyvben szereplő összes fényképet én készítettem.

A bevezetőből:
"The knowledge that shaped this book could not have been accumulated without the experiences acquired with our family of circumstance, all China pioneers in their own right. This book is fondly attributed to each of them and honours the strong bond of lifetime friendship that is forged through shared experience.
From this group, two direct contributors to CultureShock! China are American Clancey Houston and Hungarian Attila Balogh. Clancey wrote the chapter on the history of China. A China scholar and well-regarded business advisor, Clancey’s knowledge of and passion for China shines through her writing.
Attila’s photos illuminate the book. His eye for the absurd, his sense of grace, his humour, and his compassion toward people, are all clear throughout the book."

Azt sajnos nem sikerült keresztülvinni a kiadónál hogy Zolizoli szerepeljen a borítón, pedig Angie nagyon akarta:

DSC_8401.jpg

June 6, 2007

Nofoto

Tegnap a Plaza 66-ben volt dolgom, és már fenn az ügyfélnél, a 40. emeleten föltűnt hogy milyen jó kis felhők vannak a tiszta égen (azért ez sem normális, amilyen időjárás van mostanában), viszont annyira retkes volt fenn az ablak hogy nem tudtam fényképezni.
Leérek a földszintre, kimegyek az épület mellé, a parkolóhoz, és elkezdek fényképezgetni.

Egyszercsak hallom balról hogy valaki éktelenül üvöltözik. Ebben mondjuk nincsen semmi különös ott a belvárosban, viszont a hangjelenség egyre közeledett felém - gondoltam megnézem már mi lehet ez.

Tovább, még, tovább! »

June 1, 2007

Hi-he-tet-len esemény a Zhenning Lun

Első utam volt a lifttel visszaérkezés után. Kicsit rossz kedvvel vágtam neki a kenyérvásárlásnak: ahhoz képest hogy milyen sokat voltam Magyarországon, nem sikerült elégszer jó kenyeret ennem, itt meg ugye olyan amilyen (már ha van), ahhoz is caplatnom kell egy csomót.

Megérkezem a földszintre, nyílik az ajtó, előtte egy anya a hat-hét éves forma lányával.
A kiscsaj persze rongyol be a liftbe amint kinyílik az ajtó, majd' fellök. Már készítem a rosszalló tekintetemet és kezdeném balra fordítani a fejem a csóválgatáshoz, amikor az anyja vállon ragadja, visszahúzza, és elmagyarázza neki szép hosszasan hogy ejnye kislányom, nem szállunk be a liftbe amíg vannak benne, csak utána.

Nem hülyéskedek.

March 21, 2007

Hippi a Bundon?

Hoppsza.
Rendőrök szednek ki egy meztelenül fürdőző csajt a Bund szökőkútjából.

February 17, 2007

Maciek

Bekötöttük a fejét lengyel barátunknak.
Ő is tagja az emigránsoknak - ahogyan Göcze Gyuri fogalmazta. Vagyunk itt néhányan akik kvázi ide emigráltunk, még ha nem is fogalmazza így senki az ittlétét: Gyuri, Henrik, Gábor, én, és még sokan mások akik meghatározatlan időre jöttek és meghatározhatatlan időre ittragadtak, mind afféle emigránsok.

Tovább, még, tovább! »

January 10, 2007

Taiqi 2007

A minap futottam össze a lakótelep parkjában a mamival, aki éppen a déli taiqi-gyakorlatát végezte - nyakában és fülében egy iPod-dal.
Egyrészt elhűltem a mai Shanghai-i nyugdíjasok technológiai hogyishívjákján, másrészt viszont úgy néz ki hogy ezek szerint a haldoklás jelei kezdenek kiütközni a legstabilabb helyi közösségépítő erőn.

Tovább, még, tovább! »

December 25, 2006

Bót vót, mára pára

Nekiindultam fotóállványt vásárolni, mert a jelenlegi - amúgy kiváló - Manfrotto nehéznek és nehézkesen kezelhetőnek bizonyult őserdei körülmények között; legutóbb például Malajziában, amikor Redang szigetén áttúráztunk a túlpartra, majd' megszakadtam attól a két kiló plusztól. Na jó, nem azon múlott hanem inkább kilókon és éveken, de ha van rá lehetőség akkor könnyítsünk amin lehet, ugye.

Tovább, még, tovább! »

December 20, 2006

Mese sajt

A szomszédos kisboltban találtam a minap:

mesesajt.jpg

Tovább, még, tovább! »

December 11, 2006

Rekord, ugyan már

A múltkorival kapcsolatban azt hallottam a minap hogy igen messze voltam én a rekordtól: volt már rá eset hogy több év után került elő egy külföldi valahonnan az ország mélyéből hogy izé, menne haza, de kicsit lejártak a papírjai.
Hat éve.
Merthogy egy tibeti kolostorban volt.
Aztán ugyanúgy ahogy érkezett, felszívódott ismét, papirosok nélkül.

Tovább, még, tovább! »

December 9, 2006

Pereces

perec.gif
Tegnap este Ákossal és Alinával kiruccantunk a Brilliance West bevásárlóközpontba, a Decathlon boltjába - ez esik legközelebb ugye a belvároshoz.
Tízkor zárnak, már úgy tessékeltek ki bennünket a végén. A parkoló felé indulva azért az összes tízkor záró boltocska nyitva volt még, beleértve a Pretzels Plus-t is.

Ez itt az egyetlen kínai franchise-a az amerikai anyacégnek, ami hazájában is kicsi: összesen 22 üzletük van USA-szerte. Külföldön a Shanghai-i üzleten kívül csak Bukarestben vannak jelen, valamint Puerto Ricoban fognak még nyitni egyet hamarosan, legalábbis a website szerint.

Tovább, még, tovább! »

December 8, 2006

Pudong jövőképe

pudongcenterfutures.jpg Vessünk egy pillantást arra, hogyan fog kinézni Pudong belvárosa illetve milyen lesz Pudong látképe a túlpartról 5-10 év múlva.

A Nagy Sörnyitó elképesztő sebességgel halad az ég felé, pár hónap múlva meg is lesz. A maradék két-három feltűnőbb épületről én még nem hallottam konkrét hírt, lehet hogy azok is kisebb késéssel fognak elkészülni mint a Sörnyitó, aminek konkrétan jó tíz éve megcsinálták az alapozását, aztán múlt évig ennyiben is maradt a dolog.

December 7, 2006

Rekord

Már hiába is mondom hogy nem szándékos volt, az iroda népétől csak azt hallom vissza hogy bekerülök a Guiness rekordok könyvébe. Pedig ha nem terveztem volna hazamenni karácsonyra, még egy darabig nem derült volna ki hogy jó két hónapja lejárt a tartózkodási és a munkavállalási engedélyem.

Előbbit napi 500 RMB-vel számolják, amiből szép kis összeg jön ki - valami oknál fogva azonban a büntetés összege 5000 RMB-ben van maximálva, úgyhogy másfél hónapja költségmentesen vagyok illegális bevándorló Kínában.

Tovább, még, tovább! »

December 6, 2006

Kotongép

Az egyik Kultúrkommandózás során bukkantunk rá erre az új köztéri berendezésre Hankou egyik sikátorában - más kerületekben én még láttam. 1 RMB egy gumióvszer, nem kell a drága nyugati márkákért elcsattogni az éjjel-nappaliba ha úgy hozza a szükség, ráadásul reklámozza is az egészséges (nemi)életet, kiváló gondolat.

Elhelyeztük az érmét a résben, a doboz el is nyelte rendben.
Ezután pedig nem történt semmi.

Tovább, még, tovább! »

November 26, 2006

Dzsabba-helyzet

jabba_s.jpg Hogy értsük: a dzsabba az az a biorobot, aki téged akadályoz, nem enged, gátol, nem szeret, rossz neked.
Nem enged be a parkolóba, lezárja a liftet az orrod előtt, lebassza a biztosítékot figyelmeztetés nélkül, recsegteti a rádióját a folyosón ha kell ha nem, hangos és büdös és haszontalan.

Tovább, még, tovább! »

August 6, 2006

Yoliyoli & Erka

DSC_8417.jpg